
„Kagylók szakították ki a csónakot” – életét kockáztatva jutott fel az elhagyatott hadihajóra a magyar urbexes – galéria
Lélekvesztőn evezett Lendér Norbert és csapata egy francia öbölben. Titkos hadihajóra jutottak fel a magyar urbexesek.
Lendér Norbert urbexes imádja a megközelíthetetlen és veszélyes helyeket, még attól sem riad vissza, ha tilosban kell járnia, hiszen ha a fejébe vesz valamit, azt megcsinálja. Éjszakázott már a föld alatt, a párizsi katakombák elzárt alagútrendszerében, de járt a halál szigeteként emlegetett olasz földön is. Most pedig egy francia hadihajóra jutott fel. Természetesen senkinek sem ajánlja, hogy utána csinálja, hiszen veszélyes, és büntetés jár érte.

A hadihajó-temető Franciaország délnyugati partjánál, egy öbölben fekszik. A magyar urbexes a csapatával egy lélekvesztőn közelítette meg a hajókat.
„Régóta játszottam a gondolattal, hogy fel kellene jutni valahogy azokra a hadihajókra” – kezdte a Ripostnak Lendér Norbert, aki három évig, több alkalommal próbálkozott, és most sikerült neki.
Az első próbálkozásnál egy meredek parton ereszkedtünk le, ott próbáltunk beevezni egy gumicsónakkal, de kagylók szakították ki a csónakot egy zátonyon, ezért sajnos abba kellett hagynunk. A második alkalommal már egy merevebb falú csónakkal próbáltuk meg, viszont ekkor magasabb volt a vízszint, és a sodrás miatt nem tudtunk közelebb evezni a hadihajókhoz. Idén viszont sikerült egy másik oldalról megközelíteni. A sodrás se volt akkora, mint eddig, és úgy gondoltuk itt az idő. Két barátom, Peti és Levi megalapozták a feljutást. Rögzítették a feljutáshoz való eszközöket, és két kanyarban fel is tudtunk jutni a hadihajóra. Sajnos a belsejébe nem tudtunk bejutni, mert minden le volt hegesztve, de így is nagy élmény volt
– mesélte, nevetve hozzátette: „Egy 30 eurós gyerek csónak, egy felfújhatós matrac és egy gyerek úszógumi csodákra képes.”
A hadihajó meghódításáról készült galériát az alábbi képre kattintva nézheted végig:
Urbex jelentése:
Az urbex az urban exploration rövidítése, ami magyarul városfelfedezést jelent. Az urbex egy elterjedt szabadidős tevékenység, aminek már saját szubkultúrája van. A városfelfedezés lényege, hogy elhagyatott, lepukkant, romos, vagy éppen működő, de elzárt, ember alkotta helyekre vagy tárgyakhoz jussunk el. Az urbexesek célpontjai lehetnek például elhagyatott városok, gyárak, kórházak, elmegyógyintézetek, börtönök, csatornahálózatok, alagutak, katakombák, ipari és katonai létesítmények, vagy éppen magára hagyott parasztházak, tanyák. Az urbexesek az íratlan szabályukhoz hűen nem árulják el, hogy pontosan hol található az a bizonyos épület, ahol jártak, nehogy vandálok jelenjenek meg és teljesen kifosszák, megrongálják a helyszínt. Egyre népszerűbbek az elhagyatott helyek Magyarországon.
Ripost hírek





















