RETRO RÁDIÓ

A Mészáros Alapítvány IX. konferenciáján a fiatal tehetségeké a főszerep

Létrehozva2025. 08. 29. 20:05

Immár kilencedik alkalommal tartja meg konferenciáját a Mészáros Alapítvány Balatonalmádiban, a Hunguest BÁL Resortban. A konferencia a tehetséges fiatalok támogatását és szakmai fejlődését szolgálja.

Mészáros Lőrinc 2016-ban hozta létre a Mészáros Alapítványt, amely ösztöndíjprogramot indított a Vál-völgye hat településén – Felcsúton, Alcsútdobozon, Vértesacsán, Kajászón, Tabajdon és Vál községben – élő, felsőoktatási tanulmányokat folytató diákok támogatására. Nem könnyű a kis településekről egyetemre bekerülni, sőt bent maradni és végigcsinálni! Járatlan ösvényt kell kitaposnia annak a fiatalnak, aki az egyetemektől távol lakik, esetleg nincs is még a felmenői között felsőfokú végzettségű, sőt talán az egész környezetében ő az első. Az alapítvány a megalakulása óta 1738 hallgatót részesített támogatásban, ennek összege mára meghaladja az 1,1 milliárd forintot.

fiatal
A Mészáros Alapítvány konferenciája Balatonalmádiban a fiatalokról szól / Fotó: Mediaworks

Komoly segítségnyújtás a fiatalok számára

A IX. konferencia ünnepélyes megnyitóján idén is részt vett Dr. Várkonyi Andrea, a Mészáros Alapítvány kuratóriumi elnöke és az alapítványt életre hívó Mészáros Lőrinc. A sajtónyilvános megnyitót Stohl András vezette. A rendkívül inspiráló ünnepi beszédet Dr. Várkonyi Andrea, a szakmai fórum nyitóelőadását pedig Dr. Nagy István agrárminiszter tartotta. Ezt Rakonczay Gábor óceánjáró kenus, felfedező motivációs előadása követte, aki a hivatás kiválasztásában egészen új távlatokat mutatott meg - írja a Bors, ahol olvasható a konferenciáról szóló teljes tudósítás.
Dr. Várkonyi Andrea fontosnak tartja, hogy a konferencián mindig olyan aktuális témák legyenek napirenden, amelyek új irányokat mutathatnak a diákok számára.

Számomra a tanulás egyfajta életformává vált, így annak idején örömmel mondtam igent a kuratórium felkérésére, hiszen olyan misszióhoz csatlakozhattam, ahol a fiatalok képzése áll a középpontban. Pszichológusként külön öröm számomra, hogy az idei konferencián olyan témákat is körbejárunk, amelyek közel állnak a szívemhez, mint például a lifelong learning, azaz az élethosszig tartó tanulás, az egészségtudatos életmód, a generációk közötti párbeszéd, a generációkat érintő társadalmi kérdések, a transzgenerációs traumák feldolgozása vagy a betegségek lelki háttere. A konferenciával elsősorban a fiatalokat szeretnénk ösztönözni abban, hogy megtalálják a saját útjukat

- mondta Dr. Várkonyi Andrea, a kuratórium elnöke. Egy örömhírt is bejelentett: az ösztöndíj havi összege a most következő tanévtől 20%-kal emelkedni fog. A legjobb tanulmányi eredménnyel, tehát 4,5 felletti átlaggal rendelkezők így havi 210 ezer forint támogatást kapnak, míg a 4 és 4,5 közöttiek 181 ezer forintot, a 4-es átlagig teljesítők 150 ezer forintot kapnak.

2025.08.29
Mészáros Alapítvány konferencia
Balatonalmádi
Dr. Várkonyi Andrea a Mészáros Alapítvány konferenciáján mondta el ünnepi nyitóbeszédét Balatonalmádiban / Fotó: Mediaworks

A tanulás a legfontosabb!

A legnagyobb szabadságot a tanulás adja

– hangsúlyozza Dr. Várkonyi Andrea. Hogy ez mennyire így van, azt a Borsnak személyes tapasztalataival is alátámasztotta: 

Orvosként dolgoztam Szegeden, és mellette a helyi televíziónál is. Ekkor jött a felkérés a TV2-től. Mivel a diplomáim segítségével több lábon álltam, ezért többféle karrierlehetőség állt előttem. Végül belevágtam a televíziózásba, mert bátorságot adott, hogy ha esetleg másképp alakul, vagy időközben mégis másképp döntök, akkor később is dolgozhassak orvosként. Arra biztatom ezért a fiatalokat, hogy tanuljanak és ne feledjék, hogy tényleg ezek a legszebb éveik!

Dr. Nagy István agrárminiszter szintén a tanulásra buzdította a konferencián résztvevő fiatalokat:

Az én korosztályomban mindig mondják, hogy ezek a mai fiatalok! Elárulom, hogy mi is pont ilyenek voltunk: kritizáltunk, kerestük a helyünket a világban. De hiszek abban, hogy ha tanultok, akkor ti is felelősségteljesen fogjátok továbbvinni azt, amit tőlünk vesztek majd át. Soha ne feledjétek, hogy a feladat: jobbá kell tenni a bennünket körülvevő világot, mert nem a miénk, csak az unkáinktól kaptuk kölcsön.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.