RETRO RÁDIÓ

Közel 250 millió forint összértékű adománnyal segíti a rászorulókat a Pro Filii Alapítvány

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 06. 20. 10:23

A Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló szervezet a nyári időszakban is jelentős támogatásokat nyújt rászoruló magánszemélyek, valamint civil és nonprofit szervezetek számára. A második negyedéves ciklusban 586 pályázó több mint 3 milliárd forintra nyújtott be igényt a Pro Filii Alapítványhoz, a kuratórium döntése alapján végül összesen 67-en részesülnek közel 250 millió forint dotációban.

A Pro Filii Alapítvány pályázati keretek között negyedévente mintegy 250 millió forint keretösszegből támogatja a szociális vagy egészségügyi okokból rászoruló magánszemélyeket, valamint az őket felkaroló, illetve segítő civil és nonprofit szervezeteket.

Dr. Várkonyi Andrea, az alapítvány kuratóriumi elnöke. Fotó: MATE KRISZTIAN

A második negyedéves ciklus nemrégiben lezárult. Az alapítvány bírálóbiztosságának javaslatára a kuratórium 237 magánszemély közül 38-nak több mint 90 millió forintos, 349 nonprofit szervezetből pedig 29 számára mintegy 160 millió forintos támogatást szavazott meg.

Az alapítvány anyagi hozzájárulásának köszönhetően kaphat koponyasérült és agydaganatos gyermekek idegsebészeti operációjához szükséges, műtét alatt használható ultrahang készüléket a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház, mentőorvosi kocsit az Országos Mentőszolgálat, vagy szakszerű fogászati ellátáshoz új kezelőállomást és egy hozzá tartozó röntgengépet az Országos Sportegészségügyi Intézet – Sportkórház. Szintén így nyílik esély értelmi fogyatékos iskolások számára speciális végtagmozgató készülék beszerzésére, vagy éppen Fonyódon, Tatabányán és Igalon közösségi életmentő pontok kialakítására, félautomata és automata defibrillátorok kihelyezésére, egy fővárosi kórházban pedig lélegeztetőgép beszerzésére.

Az alapítványi támogatások hátterében minden esetben emberi történetek állnak és minden kérés mögött valós szükség, remény húzódik meg. Pontosan tudom, hogy mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, a saját küzdelme a legnehezebb. Éppen ezért minden pályázati ciklus zárása nagy felelősséggel és sok tanulsággal jár. Boldog vagyok, hogy ismét számos krízishelyzetben lévő családnak, gyermeknek segíthettünk. Támogatni tudjuk többek között egy szívtranszplantált kislány rehabilitációját, továbbá olyan gyermekek fejlesztését, műtétjét, akik valamilyen genetikai, fejlődési rendellenességgel, vagy agyvérzéssel jöttek a világra

– nyilatkozta dr. Várkonyi Andrea, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

A korábbi pályázati szakaszokhoz hasonlóan a kuratórium ezúttal is megszavazott támogatásokat kulturális, sport és érték-, illetve esélyteremtési célú kérelmek számára. Ennek köszönhetően kezdheti meg külföldi tanulmányait egy 11 éves táncos tehetség, vehet magának hangszert egy zeneakadémiai hallgató, juthat ki a világbajnokságra egy fiatal sportoló, vagy vásárolhatnak új sporteszközöket utánpótlás-válogatott fiatalok.

A 2025. évi második negyedévben beérkezett pályázati anyagokról szóló kuratóriumi döntés eredménye a www.profilii.hu internetes oldalon olvasható.

 

A Pro Filii Alapítványról

A Mészáros Csoport 2021-ben hívta életre a karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítványt, amely eddig összesen mintegy 5 milliárd forintot – ebből pályázati keretek között közel 3,5 milliárdot – fordított jótékonysági célokra. A szervezet a halmozottan hátrányos helyzetű családokat és beteg gyermekeket segíti, valamint támogatja az olyan civil és nonprofit szervezeteket, amelyek hozzájárulnak a Magyarországon és a határon túli magyar lakta településeken élők szociális és egészségügyi helyzetének, életmódjának, esélyegyenlőségének javításához. Az alapítvány elektronikus pályázati rendszerén keresztül, negyedéves ciklusonként mintegy 250 millió forint összértékben részesít juttatásban olyan pályázatokat, amelyek támogatják a fenti célok elérését, valamint emelik hazánk szellemi-, művészeti-, kulturális- és sportéletének színvonalát. További kiemelt projektjei minden évben a nagycsaládosok és egyszülősök térítésmentes üdültetése, az "Együtt mozdulunk!" elnevezésű sportmez-adományozási program, illetve a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó, több tízezer rászorulót támogató adventi élelmiszer-adományozás.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.