RETRO RÁDIÓ

Piros ufó repült Erdőtelek felett - Patrik sokkot kapott, amikor lefényképezte - Fotó

M. N.
Szerző
M. N.
Létrehozva2025. 07. 12. 19:00

Már nem az első, hasonló észlelés történt Erdőtelek felett. Volt, hogy korábban is beszéltek a helyiek arról, hogy furcsa alakú, lebegő tárgyat láttak az égen, ám azt senki sem tudta megmondani, hogy mi lehet az. Most pedig, ismét felbukkant egy forgó, villogó szerkezet, ami sokkolta az eset szemtanúját.

Megdöbbentő ufóészlelés történt a Heves vármegyei Erdőtelek felett. Július 9-én, este tíz után szúrta ki egy helyi férfi a furcsa, világító, mozgó tárgyat. Azonnal elővette a telefonját és lefényképezte a jelenséget. Szerinte kizárt, hogy ember alkotta tárgyat láthatott.

ufó
Ufó jelent meg Erdőtelek felett Illusztráció/Fotó: New Africa

Ufó jelent meg Erdőtelek felett

H. Patrik épp a kertjében üldögélt, amikor észrevette, hogy egy ismeretlen tárgy, furcsa mozgással cikázik az égen. Ekkor figyelt fel az ufóra.

Szerdán kint voltam egy kicsit a kertben, leültem pihenni

 – kezdte Patrik. "Gondolkoztam és közben nézelődtem. Ekkor vettem észre, hogy valami furcsán mozog az égen. Elkezdtem figyelni a tárgyat. először balra haladt, de azt is darabos mozgással, majd megállt, nem mozdult és sokáig úgy is maradt. Teljesen egyértelmű volt számomra, hogy ez nem repülőgép."

Patrik azonnal elővette a telefonját és képeket kezdett készíteni.

Ha látsz egy hasonló dolgot, elsőnek fel sem fogod 

– meséli. "Azt sem tudtam, mi történik, annyira sokkot kaptam. Aztán, amikor végre észbe kaptam, azonnal elővettem a telefonomat és próbáltam ráközelíteni és lefotózni. Csináltam képeket, amin valamennyire kivehető a tárgy. Szerintem ez egy ufó volt. Egyáltalán nem tűnt drónnak, nem is úgy mozgott."

ufo
Patrik fényképet is készített a mozgó tárgyról /  Fotó: olvasói

A szemtanú elmondása szerint, az idegen tárgy hamar eltűnt a szeme elől.

Azt hiszem, hogy olyan világos színe volt és néhány helyen piros, ez volt a feltűnő 

– meséli. "Amikor mozgott, akkor forgott is, de ebben nem vagyok biztos, mert messze volt. Az én szememnek úgy tűnt, mintha nemcsak cikázna az égen, de forogna is. Aztán, amikor már állt egy ideje, pár másodperce, akkor utána hirtelen eltűnt a semmibe. Nagyon sokáig kerestem még az égen, de nem találtam. Mintha, lekapcsolták volna a világítást és ennyi. Teljesen elképesztő látvány volt ez az egész, óriási élmény…" - zárta beszámolóját Patrik.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.