
"Nem hagyhatom magukra a lányaimat” – Zsuzsa az egyik legagresszívebb agydaganattal harcol az életéért
Nagy Zsuzsa, a háromgyermekes zalaegerszegi édesanya bátor harcot vív a legagresszívebb agydaganattal. Küzdelmei során a szeretet ereje, a pozitív hozzáállás, valamint családja és közössége összetartása nap mint nap reményt nyújtanak, és átsegítik a legnehezebb pillanatokon is.
Amikor néhány hónapja egyes szavak nem jutottak Nagy Zsuzsanna eszébe, még nem gondolta, hogy egy súlyos betegség első jeleivel néz szembe. Zsuzsát és családját elképesztő pozitív hozzáállás jellemzi a betegséggel szemben.

“Mi ebbe kapaszkodunk, csak előre pozitívan”
A gyógyulás reményét most egy Németországban elérhető, korszerű immunterápia jelenti, ez lehet az egyetlen út, ami esélyt adhat az életre.
Most is nehezen beszélek egy kicsit. A betegségem elején állandóan fáradt voltam, azt hittük, csak kimerültség. Apró jelek voltak, néha nem jutottak eszembe a szavak, vagy nem tudtam befejezni egy-egy mondatot. Először sztrókra gyanakodtak
– idézi fel Zsuzsa a kezdeteket.
Az állapota azonban napról napra romlott. Az utolsó pillanatban, amikor már komolyan aggódtak, párjával, Richárddal a sürgősségire siettek. Ott jött a sokkoló hír, nem sztrók, hanem agydaganat.
Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen súlyos a baj. Szerencsére az orvosok gyorsan reagáltak, és kiderült, azonnali műtétre van szükség! A daganat az agy beszédközpontját érinti, ez magyarázta a beszédzavart. Mindez alig három hónapja történt
– mondja Richárd, Zsuzsa párja.
A műtétet Pécsen végezték el. A diagnózis lesújtó volt, a legrosszabb típusú agydaganat, amit ismer az orvostudomány.
Ez a legrosszabb fajta… és sajnos ezt mondták ki nálam
– mondja halkan és darabosan Zsuzsa.
Nagy Zsuzsa három gyermek édesanyja, a legnagyobb lánya, Csenge 25 éves, a kisebbik két gyermeke Dalma és Abigél, még csak 9 és 11 évesek. Azonban a család összetartása megingathatatlan.
Nagyon sokat segít a nagylányom, és persze a férjem is mindenben ott van mellettem. Ez tartja bennem a lelket. A közösség is elképesztően támogató
– teszi hozzá Zsuzsa.
A sugárkezelést már elkezdték, harminc alkalmat írtak elő, és most már csak néhány van hátra. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani, de a betegség jellege miatt továbbra is komoly a kockázat, bármikor kiújulhat. Az orvosok szerint a túléléshez a legjobb esélyt az immunterápia jelentené, amely azonban súlyos anyagi terhet ró a családra.
Ezzel a fajta agydaganattal nem sok időt jósolnak az orvosok, és a kiújulási esély is nagyon magas. Valamint a sugár és egyéb kemoterápiás kezelésekkel szemben is ellenálló ez a fajta daganat. Szerencsére léteznek kivételek, olyan emberek, akik évekig éltek ezzel a diagnózissal. Ebbe kapaszkodunk, és hiszünk benne. Pozitívan kell gondolkodnunk, és minden apró reményt meg kell ragadnunk
– mondja határozottan Richárd.
A család most gyűjtést szervez, hogy elindulhassanak az immunterápia irányába, ami akár évekkel is meghosszabbíthatja Zsuzsa életét. A három hónap alatt elképesztő megmozdulás történt már az ügyben Zalaegerszegen.
Zsuzsa köztiszteletben álló ügyintézőként dolgozott egy zalaegerszegi bankban. Ismerősei, kollégái, barátai összefognak, hogy támogassák őt ebben a harcban.
Az ember nem tudja, hogy mi vár rá. De azt megtanultuk, hogy csak előre lehet menni. Kapaszkodunk egymásba, a családunkba, és abba, hogy van jövő
– mondja Zsuzsa, aki mélyen hálás Zalaegerszegnek és mindazoknak, akik ebben a nehéz időszakban kitartóan támogatják őt és családját.
Érdekel hogyan legyél igazán pozitív? Nézd meg az alábbi videót!






