
Otthon Start Program: Mutatjuk, hol, mennyiért vehető a legkedvezőbben első lakás
Albérlet vagy saját lakás? Az Otthon Start Program hitelével több tízezer fiatal juthat első lakáshoz.
Otthon Start Program. A szeptembertől induló 3 százalékos támogatott hitellel az első lakás megszerzése azok számára is elérhetővé válik, akik a jelenlegi feltételek mellett nem vagy csak sokkal kisebb lakást tudnának vásárolni. Több elemzés azt mutatja, hogy kisebb méretű lakások esetében olcsóbb lehet a törlesztőrészlet, mint az albérleti díj.

Otthon Start Program: más lakástámogatási programokkal is kombinálható
Alapesetben a kedvezményes hitelt azok igényelhetik lakásvásárláshoz, akik legalább 2 éves TB-jogviszonnyal rendelkeznek.
- A felvehető összeg legfeljebb 50 millió forint lehet,
- a kamat legfeljebb 3 százalék a futamidő végéig,
- a futamidő maximum 25 év.
Nincs gyermekvállaláshoz, vagy házassághoz kötve, életkortól függetlenül bárki felveheti, akinek még nem volt a tulajdonában 50 százalékot meghaladó ingatlan-tulajdonrész. Az ingatlan vételára nem haladhatja meg a 100 millió forintot, vagy az 1,5 millió forintos négyzetméterárat, az önrész pedig a lehető legkisebb: 10 százalék.
Az Otthon Start más hitelprogrammal, például CSOK Pusszal együtt is felvehető, ami szintén 3 százalék kamatozású, de gyermekvállaláshoz kötött kölcsön házaspárok számára. A Bankmonitor szerint akár 72 millió forintos, 3 százalékos kamatozású támogatott hitel is elérhető lehet azoknak, akik első otthonukat vásárolják, és legalább két gyermeket vállalnak. Babaváró hitellel akár 83 millió forintra nőhet az összeg, amelyből a babaváró önerőként is felhasználható.
Az ingatlan.com elemzése szerint az Otthon Start Programmal a lakásvásárlás nemcsak elérhetőbbé, hanem gazdaságilag is vonzóbbá válhat a bérléshez képest.
A fővárosban egy átlagos, 50 négyzetméteres használt lakás esetében a program keretében fizetendő havi törlesztőrészlet 237 ezer forint, míg az átlagos bérleti díj ugyanezen lakásokra 250 ezer forint körül mozog. A vételár és a hitelösszeg közötti különbséget önerőből kell állni – Budapesten ez átlagosan 17 millió forint.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője hozzátette:
„Átlagos lakást nehéz találni Budapesten, mert kerületenként eltérőek a bérleti díjak és a lakásárak, ami nagy lehetőséget jelent az első lakásvásárlóknak is. Kilenc fővárosi kerületben az Otthon Start igénylői érvényesíteni tudják a 10 százalékos önrészt. Mindezt úgy, hogy az önrész összege még így sem haladja meg átlagosan a 4,4-6,9 millió forintot.”
Ha valaki egy 50 négyzetméteres lakás bérlése helyett egy 40 négyzetméteres használt lakást vásárol, akkor szinte minden kerületben és megyeszékhelyen pozitívra jön ki a vásárlás mérlege, és az önerő is jóval kisebb lehet.
Az első lakás vásárlását segítő program részleteinek kidolgozását már elkezdte a Magyar Bankszövetség és a kormány, közölte a Facebookra feltöltött videójában Panyi Miklós, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese. Kiemelte, hogy az Otthon Start olcsóbb törlesztőrészlete nagy segítséget jelent az első lakás megszerzésében. A hitelhez a fiatalok első lakásvásárlóknak 10 százalékos önerővel lehet majd hozzáférni ez, és az alacsony törlesztő részlet nagyobb méretű ingatlan vásárlását is lehetővé teszi a fiatalok számára, és azoknak is lehetőséget nyújt ingatlanvásárlására, akik jelenlegi helyzetükben nem lennének képesek megvenni első otthonukat!
Rövid távon a megfizethetőbb régiók, az olyan nagyvárosok mint Miskolc, Nyíregyháza vagy Szolnok járhatnak jól az Otthon Start megjelenésével. A Bükk hegység ölelésében fekvő borsodi vármegyeszékhely ráadásul egyetemváros is, ahol komoly beruházások is lezajlottak, az ingatlanok árszintje mégis megfizethető.
Főleg a nagyobb városok piacára lesz hatással az Otthon Start program a Magyar Nemzet által megkérdezett ingatlanpiaci szakértő szerint. Balogh László úgy véli, a megfizethető nagyobb városok lehetnek az Otthon start program nyertesei, ugyanis ha az árak emelkedésnek is indulnak, alacsonyabb szintről történik mindez. A nyertes városok között lehet például Szolnok, Nyíregyháza vagy Miskolc. A borsodi vármegye székhely ráadásul egyetemváros is, ahol komoly beruházások is lezajlottak, az ingatlanok árszintje mégis megfizethető.
A nagyvárosok albérletpiacán is változás várható. Lesznek ugyanis olyan bérlők, akik egy-egy megfizethető régió lakosaként a saját lakás mellett döntenek és nem költenek tovább albérletre– vélekedett a szakértő.
Az Otthon startot az országon belül bárhol és bármely korosztály igényelheti azok közül, akik első lakóingatlanukat vennék meg.
Az elsőlakásprogram jelentősége nem elhanyagolható, ugyanis a KSH elmúlt évekbeli statisztikája szerint az elsőlakás-vásárlók aránya az ingatlanpiacon mintegy harminc százalékot tesz ki. A tavalyi év százhúszezer ingatlan-adásvételét alapul véve nagyjából 30-35 ezerre tehető azok aránya, akik első otthonukat vették meg, a könnyítés tehát tízezreket szólíthat meg idén is, akár olyanokat is, akik azért nem gondolkodtak eddig lakásvásárláson, mert korlátozottak voltak a lehetőségeik.
Az elsőlakás-vásárlók helyzetének könnyítése az ingatlanpiac többi szereplőjének is jót tesz.
A lap kiemeli, hogy a lakhatási feltételek javulásának pedig több közvetett hatása is van, egyebek mellett növeli a gyermekvállalási hajlandóságot, ez pedig a demográfiai adatokban is megmutatkozik.
Az Otthon Start program megjelenésével olcsóbb lehet a hiteltörlesztő-részlet, mint az albérlet – erről beszélnek a szakértők. A kormány ma a bankszövetséggel tárgyalt arról a lakáshitelprogramról, amelyet 3 százalékos kamattal kínálnak majd a bankok. Számítások szerint az új program több tízezer fiatalnak segíthet abban, hogy megvásárolhassa első lakását.
Óriási az érdeklődés a legújabb otthonteremtési támogatás iránt. Az Otthon Start program azoknak szól, akik most szeretnék megvenni az első lakásukat. Ez jellemzően a fiatal korosztályt érinti, de
bárki igényelheti majd, akinek még nincs vagy nem volt saját ingatlana.
A támogatás rendkívül kedvező, 25 éves futamidővel 10 százalékos önerő mellett akár 50 millió forintot is fel lehet venni, amelyet nagyon alacsony, 3 százalékos kamattal kínál az állam.
Az Otthon Start programnak nem feltétele a gyermekvállalás és a házasságkötés, de összevonható más kedvezményekkel is, amelyeket a családoknak biztosítanak. Csok plusszal együtt például 50 millió helyett akár 75 millió forint kedvezményes kamatozású hitelhez is hozzá lehet majd jutni.
A kormány alig egy hete jelentette be a programot, de az ingatlanpiacon máris jelentős az érdeklődés.
Az Otthon Start programban felvett pénzt maximum 100 millió forintos ingatlanra lehet fordítani,
aminek a négyzetméterenkénti ára nem haladhatja meg a másfél millió forintot.
Az építkezési vállalkozók szerint ennek hatására várhatóan több lakás és ház épül majd.
„Már van érdeklődés ezután a hitelforma iránt, már szinte napi szinten hívnak minket, érdeklődnek, várjuk a piac fellendülését” – fogalmazott Magyari Csaba, az MB-Bau Kft. ügyvezető igazgatója.
A kormány képviselői kedden is egyeztettek a Magyar Bankszövetséggel, hogy ősztől egy könnyen és gyorsan igényelhető hitelhez juthassanak az ügyfelek.
„A magyar bankszektor kereskedelmi bankjai készen lesznek, felkészülnek, hogy szeptember 1-től rendelkezésre tudjon állni az új termék minél szélesebb ügyfélkör számára” – hangsúlyozta Florova Anna a bankszövetség lakossági hitelezési és támogatási munkacsoport elnöke.
Panyi Miklós államtitkár azt mondta:
a hitel havi törlesztőrészlete sok esetben alacsonyabb lehet, mint egy albérleti díj.
„A havi törlesztőrészlet alacsony, ez egy nagyobb méretű ingatlan vásárlását is lehetővé teszi a fiatalok számára. Illetve olyan fiatalok számára is lehetővé teszi az első otthon megszerzését, akik jelenlegi helyzetükben nem lennének képesek arra, hogy első otthont vásároljanak” – magyarázta a Miniszterelnökség államtitkára.







