
Óriási bajban lennénk, ha Magyar Péter döntési pozícióba kerülne - a Tisza Párt elnökén röhög az internet
A Tisza Párt elnöke ismét hülyét csinált magából. Magyar Péter úgy kritizálta a tegnapi vihar miatt hozott döntéseket, hogy tájékozódott volna. Ezt ráadásul ő maga is bevallotta. Milyen vezető lenne az ilyen?
Elképesztő károkat okozott a hétfői vihar országszerte. Az orkán erejű szél fákat csavart ki gyökerestül, tetőket rongált meg vagy szakított le teljesen, a közlekedésben pedig komoly fennakadásokat okozott. Az újabb sajnálatos természeti katasztrófából voltak, akik hasznot akartak húzni. Magyar Péter például arról beszélt, hogy hibás döntés volt lezárni a Liszt Ferenc repülőteret egy zápor miatt. Később ezt a posztját törölte, és elismerte: úgy okoskodott, hogy nem is volt rálátása a vihar valódi mértékére. Idézzük: "anélkül szólaltam meg, hogy alaposan tájékozódtam volna."

Magyar Péter tehát ismét bebizonyította, hogy teljesen alkalmatlan lenne komolyabb vezetőnek, képes úgy helyzetekről nyilatkozni, hogy azokról valójában fogalma sincs. A pártvezér posztját rengetegen kritizálták, a saját szimpatizánsai közül is tömegesen hívták fel a figyelmét arra, hogy nem túl jó ötlet mások baját és kárát elbagatellizálni.
Közel háromezer helyen dolgozott a vihar miatt a katasztrófavédelem
Kedd reggelig 2932 viharkárról érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez, leggyakrabban kidőlt fák és leszakadt ágak miatt riasztották a tűzoltókat. A helyreállítás még tart, de közben újabb heves zivatarokra figyelmeztetnek: a HungaroMet akár piros riasztást is kiadhat heves zivatarok és a 110 kilométer per óra feletti szélrohamok miatt.
Bohár Dániel pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az a szerencse, hogy Magyar nincsen döntéshozó helyzetben:
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szintén egy olyan felvételt posztolt, amiből kiderül, hogy Magyar Péter mekkora blődséget mondott, amikor csak egy kis zivatarról beszélt:
Németh Balázs sem hagyta szó nélkül a történteket. Szerinte attól, hogy a Tisza Párt elnöke törölte a bejegyzését, attól nem felejtődik el, hogy ismét tanúbizonyságot nyert, hogy csak hergelni tud még valódi katasztrófák idején is.
Apáti Bence is egy ripacs és egy valódi vezető közti különbségre hívta fel a követői fegyelmét:
Déri Stefi pedig Magyar Péter törölt posztját másolta be:
Kocsis Máté posztjában az AI segítségével mozgóképben parodizálja ki a Tisza-vezért, akinek egy katasztrófa közben is csak saját maga és a kinézete lenne a fontos.







