
A kormány kiterjeszti az élelmiszerüzletek támogatását
A programban hárommillió forintos támogatásra lehetett pályázni.
A csütörtöki kormányinfó Gulyás Gergely bejelentette, hogy a szerdai kormányülésen döntés született arról, hogy kiterjesztik az élelmiszerüzletek támogatását az ötezer fő alatti településekre. A programban hárommillió forintos támogatásra lehetett pályázni. A pályázat részeként majdnem kétezer településről, összesen négymilliárd forintnyi támogatási kérelem érkezett.

A támogatást valamennyi igénylő meg fogja kapni, az ehhez szükséges forrást biztosítja a kormány
– emelte ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A kormányinfón ezen kívül szó esett még a kedvezményes kamatú lakáshitel részleteiről is:
A miniszter bejelentette, hogy a több módosítást, és észrevételt is becsatornáztak a végleges feltételek közé. Így például az ingázók is igénybe vehetik, akik már régóta egy Magyarországgal szomszédos országban dolgoznak, de itthon laknak, van bejelentett lakcímük.
A hétvégén elindul egy kormányzati honlap is, ahol minden információ megtalálható majd a kedvezményes hitellel kapcsolatban. A feltételekkel kapcsolatban elmondta:
- A 18. év betöltése az alapvető feltétel,
- kétéves társadalombiztosítási jogviszony is szükséges,
- Az elmúlt 10 évben nem rendelkezett belterületi ingatlannal, vagy 50 százaléknál nem volt meghaladó részesedése,
- a hitel maximálisan igényelhető összege 50 millió forint,
- 10 százalékos önerő szükséges,
- a megvásárolt ingatlanban nem kell állandó lakcímet létesíteni.
Ha lakásról van szó, akkor 100 millió forintos ingatlant lehet maximum a hitelből vásárolni, ha lakóházról, vagy tanyáról van szó, akkor az értékhatár 150 millió forint. További feltétel a 10 százalékos önerő megléte, ugyanakkor állandó lakcím a támogatott hitelből vásárolt ingatlanban nem kötelező.
Használati jogot nem lehet adni az ingatlanba másnak, ugyanakkor az ingatlan kiadható a későbbiekben.







