
UFO járt Magyarországon? – fotók
A helyiek érdeklődve keresik fel a rejtélyes gabonakört. Többen azt állítják, hogy csak is UFO műve lehetett a kilenc méter átmérőjű látványosság.
Elképesztő felvételeket készítettek a Fejér vármegyei Lajoskomáromban. Csendőr-dűlőn egy kilenc méteres, szabályos gabonakört fedeztek fel, ami most teljesen lázba hozta a környéken élőket.

UFO műve a hatalmas gabonakör?
A feol.hu is beszámolt a megdöbbentő látványosságról. A gabonakört június 19-én fedezték fel, így nagyjából be lehet lőni, hogy aznap vagy előtte keletkezhetett. A felvételeken tisztán látszik, hogy az aratásra váró búza teljesen szabályosan elfeküdt, valami lenyomta azt. A helyiek szerint ez nem véletlen, nem emberi munka, szerintük UFO járt a területen.
Baromi érdekes az egész. Szinte percek alatt mindenki tudott róla a településen
– kezdte lapunknak egy helybéli asszony, Anita. "A gabonakör nagyjából kilenc méteres és semmilyen út vagy csapás nem vezet be oda. Persze azóta már annyian kimentek megnézni, hogy letaposták a gabonakör melletti területet is."

A helyiek szerint ez nem vicc, UFO járhatott náluk.
"Én nem gondolom, hogy emberi kéz munkája lenne. Nem hiszem, hogy valaki ilyen precízen le tudta volna nyomni vagy taposni a gabonát. Itt sokan arról beszélnek, hogy UFO látogatás történt. Én nem tudom, de az biztos, hogy ez nem véletlen és nagyon izgalmasnak találom a jelenséget. Jó lenne tudni, hogy miért pont Lajoskomáromba látogattak el" – zárta.
A helyi lapnak Puskás Zoltán nyomolvasó nyilatkozott, aki megvizsgálta a gabonakört. Ő azt mondta, semmilyen nyomokat nem talált, és a kör közepén sem volt lyuk a földben, sőt, elmondása szerint olyan kemény ott a talaj, hogy egy szeget nem lehetne benne leütni.







