
Kamurendőrök raboltak ki egy magyar sofőrt Németországban - nem hiszed el, mit műveltek
A kamurendőrök egy Audiból pattantak ki, majd le is támadták a férfit. A magyar sofőr köpni-nyelni sem tudott, már ki is rámolták. Több százezer forintja bánta.
Még a legkeményebb és legfelkészültebb sofőröket is sokkolta volna az a nem mindennapi tortúra, amelyen egy magyar sofőrnek kellett átmenni a minap Németországban. Az 56 éves sofőr ugyanis békésen autózgatott a Düsseldorf közelében fekvő Rhein-Kleis Neuss településen, ami után gyanútlanul tette le a kocsiját egy helyi P+R parkolóban. Azonban még csak ki sem tudott szállni a kocsiból, amikor a semmiből hirtelen egy A6-os Audi fékezett mellette.

Kamurendőrök rámolták ki a magyar sofőrt
A kocsiban két marcona arcú, talpig fekete ruhába öltözött férfi ücsörgött, az egyikük pedig szinte rögtön kipattant az autóból és a magyar sofőrhöz sietett, akinek már rendőrként mutatkozott be, majd rögtön a személyi igazolványát és a forgalmi engedélyét követelte. A még mindig gyanútlan magyar még ekkor sem gondolt semmi rosszra, így hát készségesen átadta iratait a "zsarunak". Legnagyobb döbbenetére azonban a férfi ezután már pénzt követelt tőle. Választ azonban nem várt a meglepett sofőrtől: helyette inkább szó nélkül felmarkolta a kocsiban lévő eurókat, majd kocsiba pattant, és az Audiban várakozó társával együtt padlógázzal elhajtott.
Úgy tudni, hogy a magyar sofőr az első sokk után vélhetően rájött, hogy rablás áldozata lett, így azonnal tárcsázta a valódi rendőröket. Gyorsan kiderült, hogy a magyar férfinek kétséget kizáróan álrendőrökkel volt dolga, így a valódi rendőrök rögtön a két férfi nyomába eredtek. Sajnos azonban fekete ruhás rablóknak sikerült olajra lépniük, a helyi rendőrök így azóta is keresik őket. Egyelőre annyit tudnak, hogy az álzsaruk az autópálya felé hajtottak el, a kocsi hátulja pedig sérült állapotban volt:
A feketébe öltözött és arabnak tűnő férfiak Audijukkal a 46-os autópályán Neuss felé hajtottak el. A jármű állítólag a jobb hátsó sárvédőjén sérült meg
- közölte a Rhein-Kreis Neuss Kerületi Rendőrkapitányság. Hozzátették, hogy aki esetleg találkozott a férfiakkal, vagy tud valamit, az jelezze a rendőrségnek. Nem véletlenül, a magyar sofőrtől ugyanis négy számjegyű összeget vittek el - no nem forintban, hanem euróban, ami így több százezer forintos összeget jelent.






