RETRO RÁDIÓ

Áttörte a betonfalat: magyar sofőr tört-zúzott az osztrák pályán - a szemtanúk szerint ez volt az oka

Létrehozva2025. 05. 02. 17:11

A magyar rendszámú BMW egy betonfalat is átszakított. A szemtanúk szerint a magyar sofőr két másik kocsival versenyzett aznap a pályán.

Nem kis felfordulást okozott egy magyar rendszámú, nagy teljesítményű BMW és annak sofőrje az ausztriai Burgenlandban. A helyi A3-as autópályán ugyanis a magyar sofőr kocsija egyik pillanatban még nagy sebességgel száguldott, majd a következő másodpercben már életveszélyesen siklott a semmibe: a sofőr ugyanis elvesztette uralmát a BMW fölött, a kocsi így letért a pályáról, majd nagy sebességgel a térelválasztó betonkorlátba csapódott

magyar sofőr
A magyar rendszámú BMW átszakította a betonfalat. A magyar sofőr a csodával határos módon sértetlenül szállt ki a roncsból   Fotó: BFKDO Baden/Stefan Schneider

Versenyzett a magyar sofőr? 

A helyszínre azonnal riasztották a mentőket és a rendőröket, a kocsi roncsai ugyanis szinte az egész szakaszt beterítették, a forgalmat pedig leblokkolták. A balesethez szirénázó mentőcsapatok érkeztek. Mindenki legnagyobb megdöbbenésére és csodálkozására azonban szerencsére nem akadt munkájuk: a magyar rendszámú BMW-ből ugyanis csodával határos módon, sértetlenül szállt ki a sofőr. Pedig a kocsi valósággal összeroncsolódott: az ütés is a sofőr felőli oldalon érte az autót, így többen értetlenül álltak az előtt, hogyan úszhatta meg karcolások nélkül a sofőr. 

Bár egyelőre nem tudni pontosan, hogyan is történt a baleset, az osztrák Nön lap szemtanúi egybehangzóan állították: a beleset előtti percekben korántsem csak a BMW rongyolt át az autópályán. Az arra járók beszámolói szerint ugyanis a BMW mellett két másik, szintén nagy teljesítményű autó is száguldott az A3-on, ők azt mondták: a kocsik bizony egymással versengtek. A rendőrség azonnal nyomozni kezdett az ügyben, ahol vizsgálták a spontán kialakult versenyzés lehetőségét is. Egyelőre azonban nem találták meg a helyszínen látott másik két kocsit, így úgy tűnik: ha versenyzett is a magyar sofőr, akkor a nedves útszakasz miatt megússza a büntetést: 

Nem folyik nyomozás az illegális utcai verseny ügyében. Az út nedves volt az esőtől, a BMW sofőrje megcsúszott, elvesztette uralmát autója felett, és a beton középső korlátjának csapódott. A jármű ezután megállt 

- mondta el a lapnak Stefan Loidl, az Alsó-Ausztriai Tartományi Rendőrség szóvivője. 

Mint kiderült, a helyszínen némi fennakadást csak a magyar rendszám okozott, azonban később erről is kiderült, hogy teljes mértékben legális, ideiglenes magyar rendszámról van szó. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.