Így bohóckodott a pusztító viharral Magyar Péter: Volt egy zápor! Beindult a Nemzeti Ellenállási Mozgalom.

POLITIK
INSIDER

SzerzőWB

Létrehozva: 2025.06.15.
Módosítva: 2025.06.15.

13 és 16 éves korú lányokat futtatott, elkapták a rendőrök

A váci nyomozók elfogták a fiatal nőt.

A Váci Rendőrkapitányság kerítés bűntette miatt folytat eljárást a 18 éves N. Mirella Franciska ellen, aki pénzért kiskorú lányokat közvetített felnőtt férfiaknak.

Az adatok szerint a fiatal nő megismerkedett egy 13 és egy 16 éves lánnyal, akiket később több alkalommal is Budapestre és Vácra vitt, ahol pénzért vagy drogért szexuális szolgáltatást nyújtottak kuncsaftoknak.

Miután N. Mirella megegyezett a férfiakkal az árról, átvette a fizetséget, majd – jellemzően – a kiskorúaknak a megszerzett drogból adott egy kis adagot, a nagyobb részt és a pénzt pedig megtartotta magának.

Az egyik sértett vallomásában elmondta, hogy N. Mirella még a szüzessége eladását is felajánlotta több millió forintért, saját részesedést is kérve belőle.

A váci nyomozók bizonyítékokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, üzeneteket elemeztek, helyszíneket azonosítottak. Miután feltérképezték a történteket, hamar eljutottak a fiatal kerítőnőhöz, akinek elrendelték a körözését, és rövid időn belül el is fogták Szobon. A bíróság elrendelte a letartóztatását.

1


 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek