RETRO RÁDIÓ

Tudtad? Még egy sorozatgyilkost is megtérített az első modern szent

Létrehozva2025. 05. 20. 12:30

Lisieux-i Kis Szent Terézt, a francia karmelita apácát 1925. május 17-én avatta szentté XI. Piusz pápa. A 24 évesen meghalt szent erejének már életében sem lehetett ellenállni, még egy sorozatgyilkost is megtérített. Kultusza hazánkban kivételes gyorsasággal elterjedt.

Lisieux-i Szent Teréz (1873–1897) magyarországi kultuszát bizonyítja, hogy csak nálunk hívják ’Kis’ Szent Teréznek, megkülönböztetve őt a szintén karmelita szerzetesrend 16. századi nagy alakjától, Ávilai 'Nagy' Szent Teréztől. Kivételes karizmája már gyerekként megdöbbentő erővel bírt. Imádságának hatására még Henri Pranzini, hírhedt korabeli sorozatgyilkos is megtért.

Sorozatgyilkos
A sorozatgyilkos Henri Pranzini és a gyermek Kis Szent Teréz / Forrás:  Facebook

A sorozatgyilkos és a szent

Teréz 3 évesen elveszítette mellrákban szenvedő édesanyját, majd ő maga is megbetegedett, az orvosok tehetetlenek voltak. A betegszobában az ágya mellett Mária-szobor állt. Látomása volt, melyben Szűz Mária rámosolygott. Másnapra teljesen meggyógyult. Az első igazi csodatettére sem kellett sokat várni. 13 éves volt, amikor 1887-be egy kegyetlen gyilkosság sorozat borzolta a lakosságot. Különös kegyetlenséggel két asszonyt és egy kislányt is megöltek. A gyilkossággal vádolt Henri Pranzini mindent tagadott. Teréz imádkozni kezdett, hogy térjen meg és bánja meg bűnét. Jézustól jelet is kért. Pranzini mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, ám a guillotine mellett, az utolsó pillanatban a feszületért nyúlt, és azt megcsókolta. Teréz ezután elszánta magát a bűnösökért végzett imádságra. 15 évesen belépett a karmelita rendbe. Itt Istennel mély kapcsolatban élt. Mindössze 24 évesen óriási kínok között halt meg tuberkulózisban

A modern idők legnagyobb szentje

- állította személyével kapcsolatban X. Piusz pápa. Egy évvel halála után, 1898. szeptember 30-án jelent meg önéletrajza, Egy lélek története címmel. A korabeli vallásos irodalmi stílustól merőben eltérő, közvetlen, intim módon ír Jézussal való kapcsolatáról, és gyötrelmekkel teli testi és lelki szenvedéséről. Az I. világháború poklában igazi „bestseller” lett. A fronton harcolóknak, akik addig ilyen pusztítást nem láttak, kapaszkodót jelentett a szintén szenvedő, Jézussal mégis közvetlen kapcsolatot ápoló Teréz írása. Ez az írása szerezte meg neki az ismertséget. Magyarul először 1916-ban jelent meg. A közvetlenség, Isten és ember közötti közvetítés felajánlása teszi igazán modernné. Sok tekintetben a szintén fiatalon, súlyos betegségben elhunyt, Isten és ember között az internet segítségével közvetítő Carlo Acutis előképe, akinek szentté avatásának folyamata éppen most is zajlik.

Kis Szent Teréz, mint karmelita apáca / Fotó: Örökimádás Templom Facebok oldala

Magyarországi kultusz

Kis Szent Teréz az egyik legnépszerűbb szent a világon, de magyarországi kultusza egészen kivételes a 20. század eleje óta. Több templomot, kápolnát és oltárt szenteltek a tiszteletére például 

  • Budapesten, 
  • Győrben, 
  • Debrecenben, 
  • Egerben

A magyarországi karmelita közösségek, például a Győri Karmelita Nővérek, különös tisztelettel fordulnak hozzá. Ők is szerveznek Rózsaeső imaesteket, de országszerte, máshol is van ilyen alkalom. Például a budapesti Örökimádás Templomban, a Nyolc Boldogság Közösség szervezésében. Az imaest során közvetlenül lehet levelet írni Kis Szent Teréznek, aki ígérete szerint az imádkozó kérését eljuttatja az Istenhez. Még a halálos ágya mellett fakadt ki egyik nővére:

Milyen nagy fájdalom lesz számunkra, amikor itt hagysz minket

Teréz így válaszolt: 

Ó, nem, meglátjátok, olyan lesz, mint egy rózsaeső!

Kis Szent Teréz ezután megígérte, hogy a mennyben azzal fog foglalkozni, hogy jót tegyen a földön. Az imaesten szívszorító tanúságtételek hangoznak el, amelyek az előző évek kéréseinek teljesüléséről szólnak.

Volt egy tagbaszakadt férfi, aki felesége gyógyulásáról tett tanúságot, és az utolsó nő, aki férjét és 3 gyermekét is Teréz hathatós segítségének köszönte

– írja az esemény Facebook-oldalán az egyik résztvevő. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.