
Csak ketten maradtak egymásnak: 18 éves húga ápolja az izomsorvadással küzdő Liliánát
A Bogdán testvéreknek sürgősen új otthont kell találniuk. Liliána súlyos izomsorvadással küzd.
Szívszorító sors jutott a Bogdán testvéreknek. 2021-ben Covid-fertőzésben elhunyt az édesanyjuk, azóta leginkább csak egymásra számíthatnak. A 21 éves Bogdán Liliána Alexandra 9 éves kora óta mozgássérült, izomsorvadásban szenved. Nem tud járni és már a kezét is egyre nehezebben mozgatja. Az állapota folyamatosan romlik, az orvosok szerint a jelenlegi helyzetben mindössze 40 éves koráig élhet. Liliánát a 18 éves húga, Bogdán Jázmin ápolja.

A testvérpárnak új otthont kell találnia
A testvérpár egy Somogy vármegyei kis településen él. Elmondták, hogy jelenleg az egyik rokonuknál laknak, akivel megromlott a kapcsolatuk, ezért minél hamarabb új otthont kell találniuk.
Nagyon bízok benne, hogy valaki tud segíteni abban, hogy mondjuk egy fél évre ki tudjunk venni egy olcsóbb albérletet. Szeretnénk önállóan boldogulni a továbbiakban a húgommal és a közös jövőnket és a terveinket előtérbe helyezni
– kezdte a Ripostnak Liliána.
A lányok tele vannak tervekkel, de a megvalósításukhoz segítségre van szükségük.
Szeretnék egy ápolót fogadni magam mellé, hogy a húgom befejezhesse a tanulmányait és utána tudjon dolgozni. Idővel szeretnénk egy saját lakást vásárolni.

Jázmin ápolónőnek tanult, egy idősek otthonában töltötte a gyakorlatát, de családi okok miatt nem tudta befejezni a képzést.
A húgom számára az ápolónői hivatás lenne az álomszakma. Szeretne minél több emberen segíteni, mert látja, hogy én is milyen helyzetben vagyok és tudja, hogy az ilyen embereknek nagyon sokat segít, ha egy olyan ápoló van mellettük, aki tényleg szívvel-lélekkel végzi a munkáját.
Segíts te is az izomsorvadással küzdő Liliánának és húgának, Jázminnak!
A Bogdán testvérpár elsősorban Somogy vármegyében keres albérletet. IDE kattintva megtudhatod, hogyan segíthetsz nekik.






