
Ezeket a fotókat valóban csak erős idegzetűeknek ajánljuk, egyszerűen nem fog bírni magával - Galéria
Egyesek szerint egy zsömle a közepén fasírttal, másoknak a legfejedelmibb étel, amit csak el lehet képzelni. Ez a hamburger, amelyet a világon mindenhol fogyasztanak. Méghozzá megszámlálhatatlan változatban.
A hamburger az elmúlt több, mint száz évben elképesztő változáson ment át. Míg az egyes feljegyzések szerint kezdetben egy egyszerű húspogácsa volt, két darab kenyér között, addig ma már a gasztronómia csúcsát is jelentheti. Nyilván attól függően, hogy miből, és hogyan készül. Régen egyértelmű volt, hogy a hamburger mellé sült szalmakrumpli dukál, ma már ez egyáltalán nem magától értetődő. Hiszen kérhetjük salátával, vagy édesburgonyával is. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy saját világnapja van, pont ma, május 28-án. Ilyenkor szokás hamburger-különlegességeket fogyasztani vagy hamburger-evő versenyeken részt venni.

A hamburger világnapja - ezekre még a hamburgert nem kedvelők is kíváncsiak lehetnek
A gyorséttermeken és a városi hamburgeres bódékon kívül bizonyos gourmet vagy fine-dining éttermekben is kipróbálhatunk hamburger-különlegességeket, persze azokért jó mélyen a zsebünkbe kell nyúlni.
A világon rengetegféle sajátos elkészítési mód létezik. Van köztük aranyba borított hamburger is, olykor a buci színét is megváltoztatják. Tálalják édesburgonyával, adnak hozzá mustárt, ketchup-ot. Akad köztük hallal vagy vegán pogácsával készült hamburger is.
A a hamburger világnapja alkalmából felmérést is végeztek, amely az emberek hamburger fogyasztási szokásait vizsgálta. Legtöbben ketchup-al fogyasztják, de népszerű a cheddar szósz is. A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók több mint ötöde saját maga készíti hamburgerhúst és sokan a bucit is maguk állítják elő.
Az alábbi képgaléria bemutat néhány hamburger-különlegességet. Te melyiket próbálnád ki?
Ripost hírek
















