
Őrületes feszültségeket hoz a vasárnapi Mars-Plútó szembenállás: ezekre a csillagjegyekre hat
Fokozott feszültséget jelez az asztrológia vasárnapra. A Mars-Plútó szembenállás őrületes energiákat szabadít fel, feszültségekkel teli időszak vár ránk, amit öt, vagy akár tíz napig is tapasztalhatunk majd. Debreczeni Dóra boszorkány most elmondja, melyik csillagjegyeket érinti leginkább és mire érdemes figyelnünk.
Izgalmasan alakul a hétvége, csillagászati szempontból. Vasárnap amellett, hogy Bika újhold lesz, a Mars-Plútó szembenállás is élesedik. Míg a Bika újhold harmóniát és békét hoz, az év legfontosabb újholdjaként, addig a Mars-Plútó szembenállás feszültséget generál és vitát szíthat, így nem mindegy, hogyan viselkedünk. Ha azonban tudjuk, hogy a bennünk tomboló feszültségért a bolygók a felelősek, akkor könnyebb elkerülni a vitákat is, ami sorsfordító lehet. A szembenálláskor ugyanis kapcsolatok is megszűnhetnek, ha nem figyelünk oda, mit mondunk a másiknak.

Mars-Plútó szembenállás: összecsapnak a hullámok a fejünk felett
A Mars a római hadistenről kapta a nevét, így az asztrológiában a harccal, az agresszióval, a küzdelemmel, az akaratossággal és a hevességgel áll analógiában. A Plútó pedig az alvilág istenéről kapta a nevét, tehát még kegyetlenebb, szélsőségesebb, drasztikusabb helyzeteket produkál. Ha pedig ez a két bolygó szemben áll egymással, akkor arra gondolhatunk, hogy az semmi jót nem jelent. Debreczeni Dóra boszorkány szerint azonban valójában rajtunk áll, hogy mire fordítjuk ezt az időszakot.
A Mars energiáit alacsony szinten működtetve konfrontálódunk vele, magas szinten viszont a szellemi emelkedést, a nyílt szeretetet, a másokért való cselekvést és az önlegyőzés képességét tudjuk vele megélni. A Plútó irányítja az ösztönöket és a természet erőit. Uralja a születés biológiai folyamatait, a szexualitást, magába foglalja a halál és az újjászületés misztériumát. Mindkét bolygó erőt képvisel. Tőlünk függ, hogy mire, mibe fektetjük ezt az energiát
– fejtette ki a Ripostnak Debreczeni Dóra boszorkány.

Ezek a csillagjegyek kerülhetnek a legnagyobb veszélybe
Az Oroszlánban járó Mars és a Vízöntőben járó Plútó kerül egymással szembe április 27-én, vasárnap.
Oroszlán-Vízöntő szembenállásról van szó, ezt a két csillagjegyet érinti legjobban a jelenség; nagyon kell vigyázniuk a saját és a másik érdekeinek megvédésére. Meg kell keresniük azt a verziót, ami mindenkinek elfogadható. Intenzív, szenvedélyes viták előfordulhatnak. Vigyáznod kell a hangnemedre és a stílusodra ezekben a napokban, mert könnyedén bántó lehet mások számára. Párkapcsolati vita esetén nagyon óvatosnak kell lenni, mert könnyedén a kapcsolat végét jelentheti egy hevesebb vita
– tette hozzá a mágiában jártas boszorkány, kiemelve, hogy az Oroszlán és a Vízöntő jegy szülöttjeinek lesz a legnehezebb megállnia, hogy feszültséget, vitát generáljon. Mivel a bolygószembenállás két jegyet köt össze, így kettesével lehet megvizsgálni azt is, hogy mely jegypárokra hogyan hat ez az időszak. Így az Oroszlán – Vízöntő, a Szűz – Halak, a Mérleg – Kos, a Skorpió – Bika, a Nyilas – Ikrek és a Bak – Rák jegypárokra egyszerre hat a Mars-Plútó szembenállás.







