RETRO RÁDIÓ

Majális és anyák napja - itt van minden, amit a hosszú hétvégéről tudni érdemes!

GUY
Szerző
GUY
Létrehozva2025. 04. 30. 13:05

A fővárosban számos program várja a szórakozást keresőket május elsején és az azt követő hosszú hétvége többi napján. A vásárlás miatt nem kell aggódni: csak a majális napján lesznek zárva a boltok, pénteken és szombaton is kinyitnak a szokásos rend szerint. A közlekedés viszont változik!

Azért május 1. a munka ünnepe, mert ekkor van az 1886-os chicagói Haymarket-tüntetéssorozat évfordulója. A munkások ekkor a nyolcórás munkanap bevezetéséért demonstráltak. Ma már a munkavállalók jogainak tiszteletéről és megbecsüléséről, valamint a közösségi, szabadidős programokról szól a majális, ami idén hosszú hétvégével is párosul. Ráadásul erre a vasárnapra esik az anyák napja és az időjárás is a kegyeibe fogad bennünket!

Majális
Programokban gazdag lesz az idei majális - ahogyan azt a korábbi években is megszokhattuk. Fotó: Szabó Imre / Délmagyarország

Így lesznek nyitva a boltok a majálissal egybekötött hosszú hétvégén

Miután idén május 1-je, azaz a munka ünnepe csütörtökre esik, így a május 2-a, vagyis a péntek pihenőnap lesz, tehát négynapos, hosszú hétvégével veszi kezdetét a május. A nagyobb magyarországi üzletláncok nyitvatartási rendje a május eleji hosszú hétvégén ugyanúgy alakul: május 1-jén, csütörtökön az összes üzlete zárva tart Magyarországon, kivéve a hagyományosan ünnepnapokon is nyitva lévő virágüzleteket, benzinkutakat, egyszemélyes kisboltokat. 

  • Május 2-án, pénteken a szokásos pénteki nyitvatartással várják a vásárlókat, tehát nem kell előre négy napra bevásárolni már szerdán. 
  • szombaton és vasárnap minden visszaáll az eredeti kerékvágásba és az üzletek a szokásos hétvégi nyitvatartás szerint várják majd a vevőket.
majális
A majális alkalmával csak május 1-én lesznek zárva a nagyobb üzletek, de május 2-án, pénteken már a megszokott nyitvatartás szerint várják a vásárlókat. Fotó: Vémi Zoltán

Időjárás

Csütörtökön, május 1-jén folytatódik a kora nyárias, meleg idő, hiszen a hőmérséklet délután több helyen 25 fok körül valószínű. Sokat süt a nap, csak kevés gomolyfelhő jelenik meg az égen. Eső nem várható. A majálisra kilátogatóknak érdemes naptejjel és sok folyadékkal készülniük!

Pénteken a többórás napsütés mellett délután megnövekszik a gomolyfelhőzet, de zápor, zivatar csak kevés helyen alakul ki, míg a hőmérséklet 21 és 28 fok közé melegszik.

Szombaton a napsütés mellett már szórványosan fordulnak elő záporok és zivatarok, de a hőmérsékletben nem lesz változás: maradnak a 25 fok körüli maximumok - számolt be róla a köpönyeg.hu.

Május 4-re, vasárnapra aztán érezhetően lehűl majd a levegő és csapadékra is számítani kell a hosszú hétvége utolsó napján, amikor a hőmérséklet 12 és 21 fok között alakul majd és a szél is erőre kap.

 

Közlekedési változások a hosszú hétvégén

Aki útnak indul a következő négy napban, annak érdemes előtte tájékozódnia. Az alábbi forgalmi változások várhatók:

Közösségi közlekedés

A május 1-i, csütörtöki üzemzárásig 

  • a 88-as és a 88A autóbusz terelve közlekedik és nem érinti a Diósdi út és a Deák Ferenc utca közötti megállókat Kelenföld vasútállomás M felé.
  • rendezvény miatt a 172-es és a 173-as, valamint a 972 és a 972B éjszakai autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Nyár utca megállót.

Közúti közlekedés

  • Forgalomkorlátozás van érvényben a VII. kerületben a Dohány utcában, május 8., csütörtök 16 óráig.
  • Lezárták a II. kerületben a Káplár utcát május 9., péntek 20 óráig.
  • Időszakos sávlezárásra kell számítani a Budaörsi úton egészen május 5-e, hétfő 16 óráig.
  • Félpályás lezárás lesz érvényben a XV. kerületi Pázmány Péter utcában május 9-ig.
  • Félpályás lezárás lesz érvényben a X. kerületi Kada utcában egészen május 15-ig, csütörtök 23 óráig.

Vasúti közlekedés

A MÁV felkészült a hosszú hétvégére, több járművet állít forgalomba és nagyobb kapacitással közlekednek a járatok. Május elsején a vasúton szombati, míg a HÉV-en és a Volán-nál munkaszüneti menetrend lesz érvényben. 

Gazdag programkínálat lesz a hétvégén 

Programokból idén sem lesz hiány, ráadásul a munka ünnepe idén hosszú hétvégére esik, amelybe az anyák napja is beletartozik. Mutatjuk, hogy az idei majális keretében milyen programok várják az érdeklődőket a hosszú hétvégén!

Városligeti Majális

A legnagyobb és legnépszerűbb május elsejei rendezvények közül a Városligeti Majális: a négynapos programsorozat minden napján 11 és 15:30 között gyerekprogramok várják a vendégeket a Műjégpálya területén.17 órától pedig a hosszú hétvége mind a négy napján fergeteges koncerteken vehetünk részt. Az ingyenes rendezvényen fellép többek között Dér Heni, Nótár Mary, a Children of Distance, Oláh Gergő és az AK26 is.

Tabán fesztivál

A rock rajongóit a Tabán fesztivál várja május elsején 16 és 22 óra között: itt a fő fellépő Charlie-t a Stardust, a Mini és a Dinamit együttesek kísérik az ingyenes eseményen.

Majális a XV. kerületben

A számos kerületi majális közül kiemelkedik a XV. kerületi rendezvénysorozat: a sokszínű programok között mindenki megtalálja a neki valót. Lesz arcfestés, főzőverseny, labdarúgó mérkőzések, és este Korda György és Balázs Klári lépnek a színpadra az ingyenes eseményen. A rendezvény két helyszínen, a Bányász Parkban és a Budai II. László stadionban zajlik majd. 

Retró majális

A retró életérzésre vágyók a Római-parton, a Dunakavics Bowling Klub kerthelyiségében találhatják meg számításaikat: az érkezőket retró bográcsos finomságok, virsli és hideg sör várják. Az ingyenes gyerekprogramok között lesz csillámtetkó, kézműveskedés, gipszfestés, célba dobás, lepénysütés és társasjáték is. 18 órától élőben lép fel a CSC Band, ezt pedig 20 órától követi a Majális After, ahol a Retro Mánia Disco veszi át a terepet, a ’80-as és ’90-es évek legnagyobb dalaival. A programsorozat egészen az esti buliig ingyenes, ennek belépője pedig 1500 forint/fő.

Kertvárosi Majális

A hasonlóan meghitt, természetközeli helyszínre vágyók a Kertvárosi Majálison is remek programsorozatot találnak az Erzsébet-ligetben: koncertek, gyerekprogramok, kirakodóvásár, vidámpark, finom falatok, hűs italok, sok-sok zöld és piknik-hangulat vár minden látogatót, este pedig a Republic gondoskodik az ünneplésről

Tavaszi Széll korzó

A nyugodt kikapcsolódásra vágyó ínyenceket a Széll Kálmán téren várja a Tavaszi Széll korzója: a téren rengeteg street food-stand kínálatából válogathatunk, ha különleges ünnepi menüre vágyunk.

Kőbányai Halmajális

A halételek rajongói a Kőbányai Halmajálison garantáltan otthon érzik majd magukat: az egész napos főzőverseny mellett koncertek, gyerekműsor, táncbemutató, játékok, valamint az elengedhetetlen vidámpark várja a rendezvényre látogatókat.

Vasárnap lesz Anyák napja

Ne felejtsük el felköszönteni az édesanyákat, nagymamákat, dédimamákat, erre most egy egész hétvége áll rendelkezésünkre! A virág mellett számukra a legnagyobb ajándék a velük töltött idő. 

Ha unod a klisés anyák napi ajándékokat és szeretnél minőségi időt együtt tölteni azzal, akit mindenkinél jobban szeretsz, akkor a Borganika anyák napi workshopja remek választás lehet! Május 3-án isteni brunch ételeket fognak készíteni a résztvevők egy kellemes hangulatú főzőkurzus keretében. Anyukáddal párban olyan fogások elkészítését sajátíthatjátok el, mint a tökéletes buggyantott tojás hollandi mártással, a habkönnyű Liege-i gofri tejszínhabbal, emellett a mimosa és a pezsgő sem maradhat el kísérőként! Az biztos, hogy a közös élmény felejthetetlen emlék marad.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.