
Droglabort számoltak fel, új kábítószerrel üzletelő dílert is elcsíptek - íme a hét legnagyobb drogfogásai
Droglabor felszámolása, dílerek elfogása és még sok más - keményen dolgoztak ezen a héten is a DELTA Programban résztvevő nyomozók. Összegyűjtöttük a legnagyobb fogásaikat a hétről.
A kormány zéró toleranciát hirdetett a kábítószerkereskedőkkel kapcsolatban. Éppen ezért a rendőrség létrehozta a DELTA Programot, melyben közel 3500 rendőr vesz részt, hogy felszámolja hazánkban a dílereket, a fogyasztókat és mindenkit, akinek köze van a kábítószer bizniszhez. Ezen a héten is keményen dolgoztak a nyomozók. Mutatjuk a három legnagyobb fogást.

Felszámolták a csepeli droglabort
Ahogyan arról a Bors beszámolt, április 2-án a rendőrség razziát tartott a Csepel Művek területén a Színesfém utcai kereszteződésnél. Hatalmas mennyiségű kábítószergyanús anyagot találtak, melynek értéke meghaladja a 12 milliárd forintot. Az ügyben a rendőrség sajtótájékoztatót tartott, mely során kiderült, hogy a kábítószergyanús anyagok repülővel érkeztek, amit egy férfi rendelt meg a társával. Végül egy harmadik bűnözővel karöltve készítettek volna ebből az anyagból drogot, ugyanis ő volt a csapat vegyésze. Összesen 7,5 tonna vegyi anyagot foglaltak le.

Két nap alatt kilenc embert fogtak el
A békéscsabai rendőrök is belehúztak, ugyanis két nap alatt kilenc embert sikerült elfogniuk kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt. Közülük ketten egy gyomaendrődi tanyán árultak drogot, ketten az utánpótlás beszerzésében segítettek nekik, öten pedig fogyasztóként lettek gyanúsítottak.
„Gyomaendrődön, egy tanyán az ott lakó férfi és ismerőse a gyanú szerint drogot árultak. A tiltott szerekkel kereskedő gazda a hozzá állatgondozónak szegődött férfit bízta meg azzal, hogy amikor nincs otthon, szolgálja ki az anyagért érkező fogyasztókat. Közben a segítőből is fogyasztó lett. Alkalmanként egy dobozi és egy békéscsabai férfi szállította nekik az utánpótlást, a megadott helyen átvették, majd átadták nekik az anyagot, illetve ők is éltek a tiltott szerekkel. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a négy embert kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítja és őrizetbe vette. Mellettük öt, a gyanú szerint ettől a körtől anyaghoz jutó fogyasztó ellen is eljárás indult” – adta hírül a police.hu

Újfajta drogot árult a miskei díler
1000 forintot kért kristályért az a férfi, akit a rendőröknek április 1-jén sikerült letartóztatnia. A díler egy újfajta pszichoaktív drognak minősülő anyagot terjesztett pakkokban. A házkutatáskor vélhetően kábítószerrel szennyezett fóliadarabokat és készpénzt foglaltak le a nyomozók. A férfit új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.








