Krausz Gábor
Segítséget kér a Pécelen élő Dorner család. Krisztina és Zsolt 2012-ben házasodtak össze, fiuk, Krisztián 9 éves és súlyosan, halmozottan sérült. A mindennapok kihívásai így is feladták a leckét a szülőknek, szeptemberben azonban minden megváltozott: az édesapa, Zsolt daganatos beteg lett.
Dorner Krisztina és Dorner Zsolt 2011-ben ismerkedtek meg egymással, 9 éves, halmozottan sérült kisfiukat szeretetben nevelik. Krisztián pici baba korában, születése után két héttel kapott agyvelőgyulladást egy herpeszvírus következtében. Mindössze 2% volt az esélye a túlélésre. Krisztián túlélte, de a központi idegrendszere súlyosan sérült. Szülei mindent megtesznek, hogy a lehető legteljesebb életet élhesse, de szeptemberben váratlan csapás érte őket: az édesapánál, Zsoltnál orrgarat daganatot diagnosztizáltak, nyirok áttéttel.
Krisztina és Zsolt erőn felül küzdött eddig is, hogy fiukat, Krisztiánt mindenben segítsék, hiszen nem tud járni, ülni, beszélni, rágni és állni sem. A nap 24 órájában segítségre van szüksége. Mindezek fényében, amikor kiderült, hogy Zsolt, a család egyetlen kenyérkeresője ilyen súlyos betegséggel küzd, a család teljesen összetört.
Sokkot kaptunk az eredménytől, nagyon nehéz volt feldolgozni, nem is lehet. Napokig nem tértünk magunkhoz, újabb küzdelem lépett az életünkbe. Zsolt túl van 35 sugárkezelésen és több heti kemón. A végén leállították, mert már nem bírná a szervezete. Nem tudjuk megjósolni az esélyeket…
– mesélte a Ripostnak Krisztina, aki nagyon bízott benne, hogy a sugárkezelés segít, de a daganat nem tűnt el Zsolt szervezetéből. Az édesapának most regenerálódnia kell a kezelések után, csak utána derülhet ki, hogy hogyan tovább és milyen esélyei vannak a gyógyulásra. Az elmúlt hónapokban azonban a család felélte az eddigi megtakarításukat, hiszen az édesapa nem tud dolgozni.
Tele vagyunk aggodalommal, félelemmel, hogyan tovább, hogyan lesz. A Fellegajtó Nyitogatók Alapítványnak nagyon hálásak vagyunk, amiért elindítottak értünk egy gyűjtést. Nyugalom kell most a férjemnek és ez most segít. Zsolti nagyon aggódott, hogy ha még sokáig nem tud dolgozni, ha esetleg úgy alakul, hogy mennie kell, hogyan hagyja itt a családját. Így a gyűjtéssel kicsit megnyugodhatunk, hogy anyagilag picit helyreállunk
– tette hozzá Krisztina.
Krisztián jelenleg egy speciális magániskolába jár, ezen kívül pedig fizetni kell a gyógymasszőrt és a pelenkáit is, nem beszélve az olyan hétköznapi dolgokról, mint a rezsiköltség, az étel-ital vagy a közmű számlák. De Krisztináék nem adják fel, bíznak benne, hogy a gyűjtéssel át tudják vészelni ezt a nehéz időszakot.
Az tartja a lelket bennem, hogy küzdenem kell a családomért, a kisfiamért, a férjemért. Krisztiánt fel kell nevelnünk, segítenünk az úton, mindent megadni, amit csak tudunk. Zsolti is ugyanígy gondolja. Neki nagyon nagy szüksége van ránk. Legnagyobb félelmünk, hogy Zsolti nem fog meggyógyulni és itthagy minket. Nagyon nehéz lenne nélküle, minden szempontból. Így imát kérünk az emberektől
– hangsúlyozta Krisztina elcsukló hangon, aki végtelenül hálás a Fellegajtó Nyitogatók Alapítványnak, hiszen az ő napközijükbe járt Krisztián és a jelenlegi gyűjtést is ők szervezik. A család most arra kéri az embereket, hogy segítsék őket ebben a nehéz helyzetben, hogy az édesapa nyugodtan tudjon gyógyulni, fiukat pedig a továbbiakban is el tudják látni.
Aki anyagilag szeretné támogatni a családot, az az alábbi Facebook posztban található számlaszámra utalva teheti meg. A család minden segítségért hálás!