RETRO RÁDIÓ

Jó hírt kapott a születése után sztrókon átesett Benett és családja, sorsfordító nyár elé néznek

GUY
Szerző
GUY
Létrehozva2025. 04. 06. 06:00
Frissítve2025. 04. 06. 07:48

A tízéves kisfiú érdekében megvalósult közösségi összefogás eredményeként összegyűltek a Nazarov-műtét és az azt követő intenzív terápia költségei. Édesanyja elárulta, hogy már időpontjuk is van a beavatkozásra, ami utat nyithat Benett gyógyulása felé.

Bátki Benett Zoltán történetét három hónappal ezelőtt ismerhették meg a Ripost olvasói. A most 10 éves fiú a születése után sztrókot kapott, amit az orvosok nem vettek észre, ennek szövődményeként pedig féloldali bénulás alakult ki nála. Ráadásul az idő előrehaladtával a kisfiút fájdalmak is gyötörni kezdték, mivel izomzatának a fejlődése – a féloldali bénulás miatt – nem tudta követni a csontok növekedését. Édesanyja, Eke Ramóna minden követ megmozgatott Benett gyógyulása érdekében: hitelt vett fel, hogy magánkezelésekre tudja vinni gyermekét, akivel aztán heti 4-5 alkalommal ingázott Tata és Budapest között.

Benett gyógyulása
Édesanyja, Ramóna nem adta fel, így immár megnyílt a lehetőség a 10 éves Benett gyógyulása felé Fotó: Beküldött fotó

Összefogtak az emberek Benett gyógyulása érdekében

Benett édesanyja végül rátalált a megoldásra, ami teljes gyógyulással kecsegtetett: a Nazarov-műtétre. A világhírű sebész, Dr. Igor Nazarov beavatkozása több millió forintba kerül, viszont korábban már számtalan hasonló sorsú gyermek életét változtatta meg. Ramóna – életében először – a közösség segítségét kérte fia felépülése érdekében. A jó ügy ezúttal is rengeteg embert hozott össze: egyéni felajánlások mellett még egy sétafoci tornát is rendeztek Benett gyógyulása miatt, így összegyűlt a kellő összeg.

 

Június 17-ére van betervezve a műtét, amit Barcelonában fog elvégezni Nazarov doktor. Már megvan az indulás időpontja is: június 12-én utazunk Benettel, akinek így a beavatkozás előtt lesz lehetősége egy kis városnézésre is. A műtét után ugyanis a teljes nyár a felépülésről fog szólni számára, nem pedig a vakációról

 – adott gyors helyzetjelentést Ramóna, a fiú anyukája. 

Hozzátette: rendkívül hálásak mindenkinek aki bármivel – akár egy jó szóval is – hozzájárult ahhoz, hogy alig három hónappal az adománygyűjtés elindítása után most már fix időpontjuk van az operációra és a terápiára.

 

Ha bárki szeretné még támogatni Benett felépülését, akkor azt az eddig ismert módon továbbra is megteheti. Az így beérkező adományokat is a kezelésekre fordítjuk, mert minél hosszabb terápiás kezelést tudunk fedezni, annál jobbak Benett esélyei a gyógyulásra.

 

Ramóna elárulta azt is, hogy Benett régóta szeretne megmártózni a tengerben, illetve ellátogatni az FC Barcelona legendás otthonába, a Camp Nou stadionba, így erre szánják majd a Nazarov-műtétet megelőző két napot a katalán fővárosban, ahol a 10 éves Benett álmai közül idén nyáron úgy néz ki, hogy több is valóra válhat!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.