időjárás
A 20 év körüli férfi jól ismerte a bánya környékét, már többször járt ott, azonban ezúttal nem tért haza. Keresni kezdték, kiderült, hogy szakadékba zuhant, ahonnan egy egész mentőcsapat húzta fel.
Hétfőn délután egy 20 év körüli férfi túrázni ment a Tenkes-hegyre, amit jól ismert, ám ezúttal eltűnt. A családja aggódni kezdett érte, bejelentették az eltűnését. Kiderült: szörnyű tragédia történt vele, szakadékba esett. A mentés körülményeiről az Országos Polgárőr Szövetség számolt be.
A bánya környéke a kedvenc helyei közé tartozott, az utat jól ismerte, hiszen számtalanszor járt arra. A március 24-i alkalom azonban más volt, a rokonok aggódtak érte, így a hatóságok segítségét kérték
– írta a szövetség a posztjában.
A polgárőröket a siklósi rendőrség kereste meg délután fél 4 körül, kérve, hogy drónokkal kapcsolódjanak be a keresésbe. Így két hőkamerával ellátott és egy normál üzemmódú drónnal tizenhat polgárőr indult a Tenkesre.
"A kollégák öt terepjáróval és egy személyautóval érkeztek, a kutatást a rendőrség iránymutatása szerint végezték. Egészen sötétedésig dolgoztak, utána még bejárták a bekötőutakat, dűlőket, a környező településeket, és mert a fiatalember egy telefonbeszélgetés során buszmegállókról beszélt, így azoknál is alaposan körülnéztek. Éjjel érkezett a hír, hogy sikerült bemérni a férfi mobilját, így már lehetett tudni, hogy a bánya területén van valahol. A hőkamerás polgárőr drónok ismét felszálltak, és a széleskörű összefogás végül eredményre vezetett."
A keresésben hivatásos és önkéntes tűzoltók, rendőrök, a Baranya vármegyei polgárőr egyesület számos tagja, valamint barlangi mentők vettek részt.
A külszíni fejtésbe zuhant fiatalemberhez végül a tűzoltók alpintechnikával ereszkedtek le, hordágyra rögzítették, majd felhúzták a szakadékból.
Az OPSZ szerint a férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, a mentőszolgálat szakemberei a helyszínen sikeresen újraélesztették. A hegyről lefelé jövet azonban állapota ismét romlott, megint újraélesztésre volt szükség, ám ezúttal már nem jártak sikerrel. A férfi a helyszínen elhunyt.