
Használt mobilt veszel? Erre a 3 dologra figyelj most nagyon!
A használt telefon-piacot korábban a GSM-bazárok és a piacterek uralták, aztán jöttek a nagyok és megreformálták. Ma már több szolgáltató kínálatában is szerepelnek felújított, használt mobilok, amik vásárlásakor a következőkre érdemes figyelni!
Megkérdeztük a piac két nagy szereplőjét, hogy szerintük mi a különbség egy sima használt és egy felújított mobil között, miért éri meg ilyet venni, valamint hogy mire érdemes figyelni a vásárláskor? Mutatjuk a válaszokat!

Egyre több használt mobilt vásárolunk
2023 októberében indította el a Magyar Telekom a Recommerce Grouppal közös szolgáltatását, mely során felújított készülékeket értékesítenek. Ma már közel 300 darab ilyen készüléket adnak el hetente, a tendenciák szerint ez a szám pedig a jövőben még tovább nőhet - áll a cég közleményében. A Yettel 2024 áprilisában kezdett felújított mobilokat is értékesíteni, saját elmondásuk szerint azért, mert az európai secondhand mobilpiac már a teljes értékesítés 10%-át teszi ki, és a magyar vásárlók körében is egyre népszerűbbé válik ez az alternatíva.
Miért éri meg felújított mobilt venni?
A felújított készülékek egyik legvonzóbb tulajdonsága lehet az áruk, hiszen kedvezőbb áron elérhetőek, mint az újak. Emellett kifejezetten környezettudatos választást is jelentenek: egyetlen ilyen mobil átlagosan legalább 50kg CO2 egységgel csökkenti lábnyomunkat egy új készülékkel szemben, melynek gyártásához és felhasználásához kapcsolódó kibocsátása 85-100 kg CO2 egység között mozog. Ráadásul készülékenként átlagosan 154 kg, a mobil előállításához szükséges nyersanyag megtakarítás is elérhető - válaszolta lapunknak a Magyar Telekom. A Yettel szerint pedig azért előnyös egy ilyen készüléket egy szolgáltatótól megvenni, mert így nem kell magánszemélyektől, bizonytalan forrásból vásárolni, a bevizsgált készülék mellé pedig jár a szolgáltatói háttér, előfizetés és akár készülékár-kedvezmény is.
Mi a különbség egy használt és egy felújított mobil között?
A használt és a felújított mobiltelefonok között alapvető különbség, hogy a felújított készülékek átfogó, 56 pontos átvizsgáláson és szükség esetén alkatrészcserén esnek át, így biztosított, hogy maximálisan működőképesek maradjanak - mondta lapunknak Szabó Gábor, a Yettel Terminál Menedzsment vezetője. A Telekomtól vásárolt felújított készülékekre a vásárlást követően kellékszavatossági feltételek mentén segítséget nyújt a vállalat. Használt készülékek esetében a minőségi tesztek, javítások elmaradnak, és a magánszemélytől, népszerű hirdetési felületekről vásárolva, a kellékszavatosság sem biztosított.
Miért éri meg felújított mobilt venni?
Mert jóval olcsóbbak mint az új készülékek, amellett a Yettel például kizárólag A és A+ besorolású készülékeket forgalmaz, minimális használati nyomokkal, legalább 85%-os aksikkal. A Magyar Telekom kínálatban is csak A+ prémium minősítést kapott felújított készülékek érhetők el. Ezek a készülékek szinte új állapotúak, csak minimális esztétikai hibával bírnak, legalább 85%-os akkumulátor kapacitással rendelkeznek és USB kábel van mellettük. Egy másik fő szempont a garancia. Aki magánembertől vesz használt telefont, az tulajdonképpen zsákbamacskát vesz, de aki a nagy szolgáltatóktól vásárol, az garanciát is kap a készüléke mellé. A Yettel például 2 év kellékszavatosságot vállal, és amennyiben a vásárlás pillanatában is fennálló hibát észlel az ügyfél, a készüléket kicseréljük. Ezek mellett pedig ott van a hosszú támogatottság is: az Apple készülékei akár 5-8 évig kapnak szoftverfrissítéseket, így egy felújított iPhone is hosszú távú befektetés lehet. Például a 2018-ban megjelent iPhone XR is megkapta a tavaly szeptemberi iOS 18 frissítést.
Mire érdemes figyelni a vásárlás előtt és után?
- Vásárlás előtt érdemes mérlegelni, hogy megéri-e teljesen új készülékért, akár 20-30%-kal többet fizetni. Szintén fontos szempont, hogy a készülék mellé járnak-e kiegészítők. A Yettel például biztosít töltőadaptert és kábelt a telefonokhoz, hogy a vásárlóknak ne kelljen külön beszerezniük ezeket.
- Vásárlás után javasolt minden funkciót (pl. Face ID, kamerák, akkumulátor) alaposan ellenőrizni, és ha rendellenességet tapasztalunk, azt azonnal jelezni a forgalmazónak. Mivel a klasszikus értelemben vett gyártói garancia a használt készülékekre nem vonatkozik, fontos, hogy milyen szavatosságot biztosít az eladó.
- A Telekom szerint a használt készülék vásárlásakor mindenekelőtt érdemes a forrást ellenőrizni, ahonnan a készüléket vásároljuk. Amennyiben ezt rendben találjuk, és a készülék megvásárlása mellett döntünk, mindenképpen őrizzük meg a számlát a vásárlásról, hiszen esetleges vitás helyzet esetén szükségünk lehet rá. A készülék átvételekor alaposan vegyük szemügyre a készüléket: ellenőrizzük a funkciók működését, az érintőképernyő állapotát és működését. Készítsünk próba fotókat, videókat, hogy a kamerák működését is teszteljük, és ne feledkezzünk meg a mikrofonok, hangszórók kipróbálásáról sem.






