
Kitálalt az eltűnt Goman Krisztián édesapja: így látja a történteket Goman János
Az aggódó édesapa szerint fia felesége nem volt egészen őszinte. Az eltűnt Goman Krisztián édesapja, János nyilatkozott a Ripostnak.
A Ripost korábban elsők között számolt be annak a 37 éves Goman Krisztiánnak az eltűnéséről, aki egy pénteki napon elvitte gyermekeit az iskolába, majd eltűnt. A 2024. június 14-én eltűnt Goman Krisztián ráadásul többféle betegséggel is küzd, így nagy valószínűséggel gyógyszeres kezelésre szorul.

A Ripost elérte az eltűnt Goman Krisztián édesapját, Goman Jánost, aki olvasta az utóbbi időben megjelent cikkeket, melyek szerinte csak részben fedik a valóságot. Az aggódó édesapa úgy gondolja, hogy Krisztián felesége, Réka bizonyos dolgokat elhallgat fia eltűnésével kapcsolatban.
Szerintem nem minden úgy történt, mint azt Réka állítja, nekem legalábbis így nem állnak össze a dolgok. Bizonyítani ugyan semmit nem tudok, de így gondolom, így érzem, egyszerűen nem stimmel
- kezdte a történetét János, aki szerint Réka bizonyos dolgokat félreértelmezve vagy csak részben mondott el.
„Ha én bemennék a rendőrségre bejelenteni az eltűnését, akkor az elejétől a végéig, részletesen elmesélnék mindent és nem hagynék ki semmit” - árulta le az eltűnt Goman Krisztiánról János, majd folytatta:
Krisztián elvitte a lányokat az iskolába, előtte még az édesanyját is felhívta, hogy utána elmegy a táppénzes papírjáért, majd bemegy dolgozni, de soha többé nem hallottunk felőle, egyszerűen nyoma veszett
- emlékezett vissza János, aki több megdöbbentő körülményt is említett:
„A középső kislánynak 2023. őszén volt a születésnapja, amikor Krisztián egy torta miatt annyira összeveszett Rékával, hogy gyógyszereket vett be. Az anyja kérdezte tőle mikor átjött hozzánk, hogy mi baja van. Kiderült, hogy rengeteg gyógyszert vett be, még a mentőt is ki kellett hívni hozzá. Nekem nem áll össze, hogy tehet ilyet egy olyan ember, aki a családjáért épült fel”.
Krisztiánnak ugyanis a koronavírus alatt kétoldali tüdőgyulladása lett, mely után mindent újra kellett tanulnia, többek között járni is, olyan rossz állapotban volt. A kitartásának hála, végül sikerült felépülnie.
Mi úgy tudjuk, hogy Krisztián Réka miatt ment ki külföldre dolgozni, majd utána kibékültek
- folytatta az édesapa, aki nem érti, hogy mi történhetett, ami miatt Krisztián eltűnt. Krisztián szülei és testvérei azóta sem beszélnek az eltűnt férfi feleségével.
„Legjobban az bánt, hogy Réka ilyen hamar elment otthonról az édesanyjához. Én a helyében még vártam volna, hátha Krisztián hazajön. Ő meg alig egy hét múlva elköltözött Pécsről. Szerintem valamit elhallgat” - állítja János. Hangsúlyozza, hogy nem tud bizonyítani mindent, de biztos benne, hogy nincs mindenről tudomásuk. Ők mindenesetre továbbra is Pécsen élnek és továbbra is várják, hogy Krisztián mihamarabb előkerül.
Nem akarok én senkit sem bántani, de vannak olyan dolgok, amiket nem tudok megérteni és ez az egész így furcsa nekem
- hangsúlyozta a 8 hónapja eltűnt Goman Krisztián édesapja, János.
A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, aki a fenti képen látható férfit felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyéről információja van, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenes Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, a 112-es központi segélyhívón, vagy jelentkezzen személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon!







