Szoboszlai Dominik
A népi hiedelem a mezőgazdaságra és a szerelemre is kitér. A Zsuzsanna nap ráadásul az időjárás kapcsán is sokat elárul.
Február 19-e nemcsak Zsuzsanna napja, hanem az a nap is, mely a népi hiedelmek szerint a jövődre is utalásokat tesz. Most azt is eláruljuk, hogy mikből mikre tudsz következtetni, ha odafigyelsz a jelekre.
Ezt a napot egyrészt a vetés és a szántás kezdetének tartották. Ezen a napon vetették el a búzát, a zabot és a kukoricát. A szántóföldeket is ezen a napon kezdték el megművelni.
Ez a jeles nap a szerelmeseké is volt. A lányok ezen a napon „varázsoltak”, hogy megtalálják a szerelmüket. A legények pedig ezen a napon kérték meg a lányok kezét, hogy nagyobb valószínűséggel mondjanak igent.
A legfontosabb talán mégis az a népi hiedelem, ami az időjáráshoz kapcsolódik. A néphit szerint, ha a pacsirta magasan repül az égen Zsuzsanna napján, akkor az a meleg idő és a tavasz közeledését jelzi. Ha a pacsirtát alacsonyan látták repülni, azt gondolták, tovább tart még a tél.
A HungaroMet időjárás előrejelzése szerint február 19-én szerdán lehet a leghidegebb az idei tél, amikor éjjel -17 és -5 fok között lesz a minimum hőmérséklet. Nappal ugyanakkor +2 és +6 fok közötti időre számíthatsz, mely a következő napokban, csütörtöktől növekedni fog. Másnap még alig lesz érzékelhető ez a változás, de vasárnap így már akár 10 fok közelében is lehet a nappali hőmérséklet maximuma, de ne szaladjunk annyira előre.
A Köpönyeg időjárás előrejelzése szerint szerdán alig lesz felettünk felhő, csaknem mindenhol zavartalan napsütésben lesz részünk. Csapadék szinte egyáltalán nem várható. Legfeljebb az északkeleti csücsökben és Sopron térségében élénkülhet meg a légmozgás. A reggel nagyon hideg lesz, a fagyzugokban valamivel -15 fok alá csökkenhet a hőmérséklet, máshol pedig -15 és -5 fok közötti minimumokat mérhetünk. Napközben 2-6 fokra készülhetünk.
Csütörtökön folytatódik a túlnyomóan napos, száraz idő. A Dunántúlon többfelé élénk lesz a déli, délkeleti szél. A reggel ismét fagyos lesz, kora délután pedig 3-8 fokot mutathatnak a hőmérők.
Pénteken és szombaton is az ország nagy részén hosszabb időre kisüt a nap, említésre méltó csapadék sehol nem várható. Leginkább fátyolfelhők lehetnek az égen. Egyre többfelé lehet élénk, erős a délkeleti szél. A reggelek továbbra is hidegek, fagyosak lesznek, délutánonként pedig 3 és 9 fok közötti maximumokra van kilátás, de sokkal tavasziasabb lesz az idő, mint előtte.
Az előrejelzések szerint tehát úgy tűnik, hogy Zsuzsanna napján arra lehet számítani, hogy megváltozik az addigi zord időjárás és elkezd melegedni az idő.