Szoboszlai Dominik
A miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott interjút. Orbán Viktor a héten meghozott legfontosabb döntésekről is beszélt.
Orbán Viktor miniszterelnök a rádióinterjú elején arról beszélt, hogy két csoport van, akiket a polgári kormány minden helyzetben szem előtt tart: a gyermekes családok és a nyugdíjasok.
Ha valami jó dolog van, akkor pontosan erre a két csoportra gondol a kormány.
Az élet egy szövetség az idősek és a fiatalok között, és a nyugdíjasok esetében a tisztelet a legfőbb motívum a mostani kormányzásban. Orbán Viktor közölte, hogy most az 5 ezer főnél kisebb településen élő nyugdíjasokról beszélünk, és az ő helyzetük sem könnyű.
Most modernizálhatják a lakásaikat, házaikat.
Most egy jó év lesz, ezért meg tudunk nyitni olyan lehetőségeket, amik nem voltak korábban elérhetők - mondta a kormányfő. 420 ezer nyugdíjas háztartás van az 5 ezer főnél kisebb településeken, tehát 600 ezer emberről beszélünk - tette hozzá.
Most 6 millió forint értékben lehet felújítani, aminek a felét kifizeti az állam.
- jelentette ki a kormányfő, aki kitért arra is néhány gondolat erejéig, hogy elképesztő és érthetetlen vita van a 13. havi nyugdíj körül.
Gyurcsányék elvették a 13. havi nyugdíjat, mi pedig visszaadtuk...
- tette hozzá. A baloldal szerint ezt helyes volt elvenni, és ebben egyetért velük most már Brüsszel is. A miniszterelnök azonban hangsúlyozta: ők továbbra is meg fogják védeni a 13. havi nyugdíjat, és a jövő héten ki is fogják fizetni az érintetteknek.
Orbán Viktor a hallgatóknak azt is elárulta, hogy már majdnem 10 ezren igényelték a munkáshitelt. Úgy látja, időarányosan jól emelkedik ennek a támogatási formának az igénylése.
A miniszterelnök elmondta, hogy
hamarosan egy nagy magyar-amerikai gazdasági megállapodás születhet.
A politikáról azt mondta, hogy most be lehet kukucskálni a politika boszorkánykonyhájába az amerikai fejlemények esetében. Donald Trump amerikai elnök nyilvánosságra hozta, hogy a különféle amerikai szervek mennyi pénzt juttattak különféle programokra.
Most nagy botrány van Amerikában, és hullanak ki a csontvázak. Végül is azt történt, hogy a liberális-globális elit arra használta az amerikai költségvetést, hogy az ő programjukat finanszírozzák.
Orbán Viktor szerint a Soros-alapítványtól és az amerikai költségvetésből kaptak pénzt a különféle szervezetek, akik támogatták a migrációt és a genderpropagandát. Ráadásul itthon ezeket a szervezeteket Brüsszel is támogatta - tette hozzá. Ezek a szervezetek csak olyan politikát segítettek, ami a baloldal érdekében állt - mondta. Ebből éltek és ebből élnek.
A Politicio is mindenhonnan kapott pénzeket, miközben az újság egyfolytában ekézte a magyar kormányt.
A kormányfő arról is beszélt, hogy korábban a Soros-terv propagálói folyamatosan kaptak pénzt, miközben megpróbálták lejáratni azokat, akik erről beszéltek.
Most is zajlik egy utóvédharc Szerbiában és Szovákiában. Ugyanezt akarják Magyarországon is, hogy minél előbb olyan kormány legyen, ami számukra kedvző pénzügyi és gazdasági szempontból.
Ki kell ezeket a szervezeteket söpörni, és az egész Soros-hálózatot fel kell számolni - jelentette be Orbán Viktor. Jogilag lehetetlenné kell tenni a munkáját ezen szervezeteknek - mondta a kormányfő.
A miniszterelnöki interjút itt lehet visszanézni: