INSIDER

Szerző WM

Létrehozva: 2025.02.06.

13. havi nyugdíj: Brüsszel és a markában lévő ellenzék el akarja venni

A kormány a végsőkig kitart a nyugdíjasokat segítő 13. havi nyugdíj mellett.

Kevesebb mint egy hét múlva a nyugdíjukat a bankszámlájukra kapó idősek már meg is kapják a plusz egy havi ellátást, vagyis a 13. havi nyugdíjat. A kormány kijelentette, hogy hiába a brüsszeli nyomásgyakorlás, továbbra is kifizetik az időseket megillető pluszpénzt. 

A csalók hamis történettel verik át a gyanútlan nyugdíjasokat. nyugdíjas
Ne lepődjenek meg a nyugdíjasok, február 12-én egyszerre két havi nyugdíjat fognak kapni Fotó: fizkes / Képünk illusztráció: Shutterstock

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter felidézte, az elmúlt 15 évnek vannak komoly eredményei:

2010-ben 100 ezer forint alatt volt volt az átlagnyugdíj, ma már pedig 242 300 forint, aminek fontos része a 13. havi nyugdíj.

Ezt idén február 12-én folyósítják banki átutalás esetén, és a rá következő napokban viszik ki a postások azoknak, akik így kérték. Ez a juttatás a költségvetésben 550 milliárd forintos tétel.

Kitért arra is, hogy folyamatos támadások érik a 13. havi nyugdíjat: Brüsszel és a Magyar Péter vezette Tisza Párt változtatna rajta, a Gyurcsány-kormány pedig korábban el is törölte. Felhívta a figyelmet arra, hogy az európai OECD szervezet is javasolja, hogy a 13. havi nyugdíjat korlátozzák és alakítsák át, de a kormány többedjére is közölte, hogy nem enged a nyomásgyakorlásnak. 

Orbán Viktor: el a kezekkel a 13. havi nyugdíjtól

Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott legutóbbi interjújában arról beszélt, hogy a 13. havi nyugdíjat a brüsszeliek el akarják venni, és az ellenzéki pártok mögött álló közgazdászok is rendszeresen azt mondják, ez így nincs jól. Szerinte a 13. havi nyugdíjat meg kell védeni. Közölte, eddig is megvédték, és ezután is ragaszkodik hozzá a nyugdíjasok és a jövőbe vetett hit, remény miatt is. 

A miniszterelnök értékelése szerint a 13. havi nyugdíj lelki, pszichológiai, politikai, és csak ezeket követően gazdasági kérdés.

Ha győztes nemzetet akarunk faragni saját magunkból – és mi azt akarunk, szemben a cinikusokkal -, ahhoz a régi bajokat le kell győzni. Az egyik ilyen régi baj, amire mindenki személyesen emlékszik és húsba vágó is volt, az a 13. havi nyugdíj elvétele a Gyurcsány-Bajnai korszakban – idézte fel.

Orbán Viktor rámutatott: az emberek nem tudják, a 13. havi nyugdíj kifizetése micsoda harc, hogy ez egy csatának az eredménye és nem csak arról van szó, hogy elő kell teremteni rá körülbelül 500 milliárd forintot. Kitért arra is, hogy a bérek gyorsabban nőnek, mint a nyugdíjak, de a 13. havi nyugdíjjal valamelyest közelebb tudják hozni a nyugdíjemelés mértékét a béremelkedéshez.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek