RETRO RÁDIÓ

"Se éjjelem, se nappalom a fiam nélkül" – elmérgesedett az elhelyezési vita, eltűnt gyermekéért aggódik Gábor

Létrehozva2025. 02. 05. 06:00

Eltűntként körözi a rendőrség a hatéves Petró Péter Gyulát. A gyermek édesapja elkeseredetten szeretné visszakapni gyermekét, akit – mint kiderült – édesanyja Hollandiába vitt magával. Mindkét szülő arra hivatkozik, hogy a gyermekelhelyezés során az ő javára döntöttek.

Kétségbeesett édesapa kereste fel szerkesztőségünket, akinek gyermekét a volt párja – a férfi szerint önkényesen – külföldre vitte. Gábor és Orsolya közös kisfia Hollandiában született 2019 nyarán. A kapcsolatuk később megromlott és helyrehozhatatlanná vált, ezért külön költöztek, és ügyükbe a kis Petró Péter Gyula érdekében a kinti hatóságoknak is be kellett kapcsolódniuk. A holland bíróság 1922-ben ideiglenes intézkedést hozott és a kapcsolattartást is szabályozta, a magyar bíróság viszont a későbbi gyermekelhelyezés során megváltoztatta a döntést.

gyermekelhelyezés
A gyermekelhelyezés során a kisfiút az apa gondozásába adta a magyar bíróság  Fotó: olvasói

Gábor Hollandiában rendszeresen tartotta a kapcsolatot kisfiával a különköltözés után is, rendszeresen el is hozta magával, amire a hollandiai ideiglenes döntés lehetőséget is adott. Egy ilyen alkalommal azonban a kisfiút nem vitte vissza az édesanyjához, hanem hazahozta Magyarországra. Ezt követően pedig a magyar bírósághoz fordult és kérte, hogy Petikét nála helyezzék el. A Miskolci Törvényszék 2024 januárjában az édesapánál helyezte el a gyermeket, ám kapcsolattartási jogot biztosított az édesanyának azzal, hogy el is viheti magával a kisfiát a meghatározott időre. A szülők egy ideig tartották is magukat a döntéshez, ám tavaly karácsonykor Petikét nem vitte haza az anyukája az édesapjához. Gábor ezért bejelentette a rendőrségen a fia eltűnését. 

Se éjjelem, se nappalom a fiam nélkül. Nekem ő a legfontosabb az életemben

 – mondta a Ripostnak az édesapa és hozzátette: attól tart, hogy az anyja rossz hatással van a gyermekre.

Orsolya agresszív és megbízhatatlan. Egy alkalommal még Hollandiában a vitánk tettlegességig fajult, és kitörte az egyik fogamat 

– mesélte a férfi. Ezen állítása egyébként a Miskolci Törvényszék ítéletének részletes indoklásában is szerepel, igaz, ott azt is írják, hogy Gábor pedig kitépte Orsolya haját.

Tudom, hogy a volt párom mindennek elhord engem, de a gyerek jogszerűen van nálam

 – fogalmazta meg saját álláspontját az édesanya a Ripost kérdéseire válaszolva.

Éppen Gábor volt az, aki jogsértő módon, önkényesen kiszakította Petikét a megszokott környezetéből, a kezemben van a holland bíróság ideiglenes végzése. Nem viszem vissza a fiamat Magyarországra

 – jelentette ki Orsolya.

Az anya vitatja a gyermekelhelyezést

A gyermekelhelyezés során a Miskolci Törvényszék azt állapította meg, hogy a kisfiú mindkét szülőjéhez kötődik, de az édesapához jobban ragaszkodik, illetve ő nyújtja számára a biztonságot. Ezzel szemben az anyához való kötődése kevésbé mély. Az ítélet indoklása szerint az apa a gyermek nevelésére átlagos, míg az anya az átlagosnál alacsonyabb színvonalon képes, ezért az apának ítélte a szülői felügyeleti jogot. Az anya ennek ellenére meg van győződve arról, hogy Petike nála van jobb helyen. Kérdés: elviheti-e az anya a gyereket így? Az apa karácsony óta csak néhány alkalommal tudott a fiával telefonon beszélni, nem találkozhatott vele. Aggódik a kisfia biztonságáért és neveltetéséért, akit ráadásul most az anyja szakított ki magyarországi megszokott környezetéből, semmibe véve a magyar bírósági ítéletet.

A rendőrség a magyar jogerős bírósági ítélet ismeretében adta ki a körözést eltűntként, a kiskorú érdekében.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.