RETRO RÁDIÓ

Durva bosszú: étolajjal öntötték le a szabályosan parkoló kocsit Szentendrén

Létrehozva2025. 02. 13. 12:00

A fantom a szabályosan parkoló családanya kocsiját locsolta szét. Az étolajat le kellett mosatni. Kiderült: korántsem ő járt a legrosszabbul.

Azt tudjuk, hogy a bosszúvágytól fűtött emberek hátborzongató dolgokra képesek. Azonban ez a legtöbbször nemcsak szabálytalannak, hanem egyenesen bűncselekménynek számít, sok esetben pedig még csak nem is megalapozott. Így történt ez a minap Szentendrén is, ahol egy családanya mindössze egy gyors parkolásra tette le a kocsiját az egyik utcában. Mire azonban visszatért, meghökkentő dologgal szembesült: az autót egy bosszúálló fantom szétlocsolta étolajjal. 

étolaj
Az arctalan fantom nem főzésre használta az étolajat: a kocsira locsolta   Fotó: Pexels (illusztrációk)

Kocsin locsolta szét az étolajat

A döbbent asszony az egyik helyi csoportban osztotta meg a bosszantó történetet: 

A Füzesparkban egy talpalatnyi hely sem volt, ezért a Nyár utca murvás részén álltam meg, körülbelül fél órára. Mire visszaértem a két gyerekkel a kocsihoz, le volt öntve étolajjal az autóm!

 - írta a bosszús nő.

Gondolom, tudtomra akarta hozni, hogy nehogy már közterületen az ő megszokott helyére álljak. Remélem, most nagyon boldog, hogy bosszút állhatott. Ilyen még valóban létezik? 

- tette fel a kérdést a családanya.  Hozzátette, a kocsit természetesen rögtön le kellett mosatnia, de nem akarja megadni az olajos vandálnak azt az örömöt, hogy mérgelődjön tette miatt: 

- Tudom, hogy koszos volt az autóm, de csak holnap akartam lemosni. Kicsit sem volt könnyű lemosni, de most csillog-villog! Nem adom meg neki azt az örömet, hogy mérgelődök. Ti se tegyétek - javasolta.

Ki csikket, ki ételmaradékot talált a kocsiján

Az írásra többen is reagáltak, mint mondták: egyáltalán nem egyedi ez a fajta viselkedés a környéken. Ki ételmaradékot, ki csikkeket talált a kocsiján: 

Előttünk nem volt szabad hely, beálltam a 11. elé. Reggelre nagy marék csikk és kavics volt a szélvédőn. Ilyen emberek laknak azon a környéken. Tisztelet a kevés kivételnek

 - írta egy másik környékbeli. Más felvágottat kapott: 

Itt minden IS van! Nekem múltkor valami felvágottal dobálták tele a szélvédőt a belvárosban

 - fűzte hozzá. Egy harmadik lakó sokkal rosszabbul járt: neki a kerekeit szúrták ki egyszer: 

Ön igazán szerencsés, nekem a kerék oldalát szúrták ki. Új gumit kellett vennem

 - mesélte.

Ablaktörlőt törtek a XVI. kerületben

Az eset azonban egyáltalán nem egyedi, az országban mindenhol történnek ilyenek. Egyik olvasónknak az ablaktörlője ment rá egy XVI. kerületi parkolásra: 

- Teljesen szabályosan álltam, még csak azt sem lehet mondani, hogy valaki előtt, mert egy nagyon félreeső helyen parkoltam. Mire kijöttem a munkából, azt láttam, hogy az ablaktörlőim le voltak törve, amiket aztán odahajigáltak a szélvédőre. Nem sokkal később a köztereseket hívták ki egy ott parkolóra, nyilván megállapították, hogy semmi szabálytalan nincs abban, ha valaki oda áll - mesélte egy olvasónk. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.