RETRO RÁDIÓ

Közülük kerülhet ki a következő pápa: magyar bíboros a jelöltek között

GUY
Szerző
GUY
Létrehozva2025. 01. 06. 09:00

Azzal együtt, hogy jelenleg van elöljárója a katolikus keresztény egyháznak, időről időre és egyre gyakrabban kezdődnek találgatások annak kapcsán, hogy ki lehet majd Ferenc pápa utódja, aki hamarosan betölti a 88. életévét. Az egyház ügyeiben jártas újságírók összeállítottak egy honlapot, ahol bemutatják azokat a bíborosokat, akik közül kikerülhet majd a következő pápa.

Idős kora dacára Ferenc pápa szerencsére jó egészségnek örvend, így egyelőre nincs pápa-kérdés, ugyanakkor a vatikáni szaksajtó visszatérő jelleggel foglalkozik az utódlás kérdésével, ami a katolikus egyház híveit is rendszeresen foglalkoztatja. A korábbi pápaválasztások, azaz a konklávék előtt az átlagember igen kevés információval rendelkezett a lehetséges utódok kilétét illetően – az egyházi munkásságukról már nem is beszélve. Ezen változtatna a Report on the College of Cardinals nevű portál, amely 40 bíboros profilját mutatja be igencsak részletesen. A kezdeményezés célja az volt, hogy bárki tájékozódhasson a portál segítségével, aki érdeklődik a bíborosok személye, munkássága, valamint életútja iránt iránt. Valószínűleg ugyanis közülük lesz majd valaki a következő pápa.

következő pápa
Az egyház híveinek is nagyobb rálátásuk lehet majd a következő pápaválasztás alakalmával a vatikáni Szent Péter téren arra, hogy ki lesz a következő pápa és honnan érkezik. Fotó: Aliona & Pasha / Pexels

Az interaktív oldal bemutatja Ferenc pápa lehetséges utódait és a konklávéra jogosultak névsorát is ismerteti. A nemzetközileg ismert Vatikán-szakértő újságíró, Edward Pentin és csapata keményen dolgozott annak érdekében, hogy megszülethessen az eddigi legnagyobb és legátfogóbb adatbázis a Bíborosi Kollégiumról. A felhasználók különböző kategóriák szerint szűrhetik az információkat.

A portál célja, hogy folyamatosan bővülő adatbázis legyen a Szent Kollégium tagjai számára, illetve az is, hogy tájékoztassa a médiát és a híveket arról, hogy kik közül kerülhet majd ki Szent Péter 267. utódja, azaz a következő pápa

 – foglalta össze a portál létjogosultságát Diane Montagna, a projekt ügyvezető igazgatója.

Közülük lehet valaki a következő pápa

Az oldalra készült egy összesen 40 bíboros életét és munkásságát bemutató összeállítás is, amely egy könnyen olvasható, színkódokkal ellátott táblázat segítségével ismerteti a bíborosok álláspontját a katolikus egyházat és a társadalmat érintő 10 legfontosabb kérdésben.

Hisszük, hogy ezzel segíteni tudjuk a médiaszakembereket, a katolikus híveket és az egyház iránt érdeklődőket azáltal, hogy megismerhetik az egyház kulcsfiguráit, akik olyan jelentős erkölcsi hatással bírnak a társadalomra

 – fejezte ki reményét a honlappal kapcsolatban Edward Pentin, szakíró.

Az portál egyébként a lehetséges pápa-utódok között mutatja be Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek portréját is.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.