
Magyar Péter brüsszeli órabére kiveri a biztosítékot: hat ülésnap, 458 ezer forint!
Mindössze hat alkalommal jelent meg a munkahelyén, az Európai Parlamentben. Magyar Péter órabéréért mások egy teljes hónapot dolgoznak.
A napvilágot látott hivatalos jegyzőkönyvek és a rendelkezésre álló egyéb információk alapján tudható, hogy Magyar Péter az elmúlt hónapokban mindössze hatszor tette be a lábát a munkahelyére, a strasbourgi székhelyű Európai Parlamentbe. A baloldali politikus azonban munka nélkül is óriási pénzeket tesz zsebre. Mások havi szinten keresnek annyit, mint Magyar Péter egy óra alatt (munkavégzés nélkül).

De nézzük, pontosan mennyi pénzt is kereshet a Tisza Párt elnöke úgy, hogy lényegében nem jár be dolgozni a munkahelyére!
A Magyar Nemzet azt írja, hogy az EP-képviselők
- havi 7854 eurós (több mint hárommillió forintos) tiszteletdíjuk mellett
- 4950 eurós, vagyis csaknem kétmillió forintos általános költségtérítésben részesülnek,
- továbbá napi 350 eurót (nagyjából 140 ezer forintot) kapnak szállásra és étkezésre,
- az EP-képviselők elszámolhatják az utazási költségeket is a testületnél
- asszisztenseket pedig havi 28 696 euróból (11,3 millió forint) bérelhetnek fel.
Hozzátartozik: a napidíjat csak akkor folyósítják számukra, ha a hivatalos jelenléti íven aláírásukkal igazolták a megjelenésüket. Ehhez azonban elég az aláírás, a valós jelenlétet senki nem ellenőrzi. Magyar Péter esetében ez a tétel viszonylag elenyésző, alig több mint kétezer eurót tehet ki a hat alkalommal számolva.
Mindebből kiindulva az eddigi négy teljes hónap alatt – szeptembertől december végéig – összesen mintegy 53 ezer eurót tehetett zsebre Magyar, ami 22 millió forintnak felel meg. Nyolcórás munkanapokkal kalkulálva 48 órát tölthetett a munkahelyén a Tisza Párt elnöke. A négyhavi fizetését alapul véve Magyar Péter órabére mintegy 458 ezer forintot tesz ki.
Magyar Péter telefonlopási ügye
Az EP-mandátum a mesés fizetés mellett azért is fontos lehet neki, mert a mentelmi joggal élve eddig sikeresen tudta szabotálni a telefonlopási ügyében zajló nyomozást. Szeptember végén lépett a legfőbb ügyész, lopás bűncselekménye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Európai Parlament elnökénél Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztésére.
A Tisza Párt elnöke azóta is a mentelmi jog mögé bújik,
holott a választási kampányban több rendezvényen, lakossági fórumon is hevesen agitált a politikusok mentelmi joga ellen, mondván, hogy meg fogja szüntetni, neki sincs szüksége rá, áll minden peres eljárás elé.







