RETRO RÁDIÓ

Magyar Péter álhírbotránya is terítékre kerül a Nemzetbiztonsági Bizottság szerdai ülésén

WM
Szerző
WM
Létrehozva2024. 12. 17. 05:45

Az ülésen részt vesznek a polgári titkosszolgálatok is.

Szerdán ülésezik újra a Nemzetbiztonsági Bizottság, ahol már téma lesz a Magyar Péter okozta álhírbotrány is. A Magyar Nemzet megtudta: az ülésen részt vesznek a polgári titkosszolgálatok is.

Magyar Péter mintha még büszke is lenne arra, hogy egy álhírrel veszélybe sodorta a magyar emberek biztonságát. Fotó: AFP

A bizottság legutóbbi ülésén még nem került szóba a baloldali politikus nemzetbiztonsági kockázatot jelentő álhírterjesztése, mivel akkor Sas Zoltán, a bizottság elnöke azt mondta, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottságnak még tájékozódnia kell arról, van-e feladata a Magyar Péter által közöltekkel kapcsolatosan, hiszen a testület nem nyomozati szervezet. Sas kilátásba helyezte azonban, hogy a következő ülésen már napirenden lesz a baloldali pártvezér ügye.

A Magyar Nemzet kiderítette: a Nemzetbiztonsági Bizottság szerdai zárt ülésének napirendi pontjai között biztosan beszélni fognak Magyar Péter nemzetbiztonsági kockázatot jelentő álhírterjesztéséről, és meghallgatják az ügyel kapcsolatban a polgári titkosszolgálatokat is.

Magyar Péter lehetett az ősforrás

A rendelkezésre álló információk szerint nem zárható ki, hogy személyesen maga Magyar Péter robbantotta ki azt az álhírbotrányt, miszerint Bassár el-Aszad megbukott szíriai elnök repülővel Magyarországra menekült szombat este. Az ügy kapcsán eddig napvilágot látott információk alapján kijelenthető, hogy az álhír elhintése és futtatása egyedül a Tisza Párt elnökének állt érdekében, hiszen ennek kapcsán újabb frontot nyithatott volna mindent és mindenkit támadó kampányában. A politikust azt sem érdekelte, hogy  magyar emberek életét teszi kockára minden eddiginél nagyobb hazugságával.

Az álhírbotrány megértéséhez fontos időrendi sorrendben végigvenni az eseményeket. A bukott szír elnök állítólagos Magyarországra meneküléséről először a Magyar Péterrel szorosan együttműködő, a Tisza-párt házi szócsövének számító balliberális Magyar Hang számolt be szombat reggel ötkor. A lap egy "reptéri forrásra" hivatkozva írt a "bombahírről", amihez egy szír felségjelzésű utasszállító gépről készült fotót mellékelt "bizonyítékként". 

Mint kiderült, a fotót 2012-ben készítették Ankarában

A Magyar Hangon megjelent kamuhírt elsőként ki más, mint maga Magyar Péter szemlézte, aki reggel 8 órakor azt írta kérdésbe csomagolva a Facebook-oldalán: "Orbán Viktor segítséget nyújtott a bukott szír diktátornak", miközben azt követelte, hogy hozzák nyilvánosságra, kik érkeztek Szíriából Budapestre a titkos repülőgépen. A bejegyzését követően az álhír vírusszerűen kezdett terjedni a közösségi médiában, és mintegy varázsütésre (vagy előre megbeszélt módon) több más baloldali hírportál is  azonnal átvette.

Magyar Péter ezúttal sem kért bocsánatot

Miután Magyar Péter bejegyzése nyomán a baloldali nyilvánosság egy jelentős része már tényként kezelte az álhírt, a Budapest Airport és a kormány is kategorikusan megcáfolta a gép érkezéséről szóló információkat. Közben többen is arra hívták föl a figyelmet, hogy a Magyar Hang egy 12 éves fotóval igyekezett bizonyítani a hazugságait. Az álhír ezen a ponton vált tarthatatlanná,  a hírportál eltávolította az erről szóló cikket az oldaláról, majd elismerte, hogy súlyos hibát követett el.

Ezzel szemben Magyar Péter nem kért elnézést, amiért valótlanságot állított, csak frissítette az eredeti bejegyzését. Ebben ismételten burkoltan azt írta, hogy "a hírt ugyan cáfolták, de lehet mégis igaz, hisz a Liszt Ferenc repülőteret korábban megvásárolta az állam". A Tisza Párt elnöke tehát érvelési hibáktól hemzsegő mellébeszéléssel próbálta továbbra is életben tartani az álhírt...

Veszélybe sodorták a magyar emberek biztonságát

Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt az ügyről a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjújában. A kormányfő hangsúlyozta: számára az Aszad szír elnök budapesti felbukkanásáról szóló álhír a hét legfontosabb eseménye, a legfájóbb és leginkább körültekintést igénylő ügy. Felidézte ugyanis, hogy 2015 körül, a szíriai polgárháború első szakaszában, onnan kiindulva egy hatalmas migrációs és terrorhullám söpört végig Európán, százak haltak meg Európában.

Tehát az nem gyerekség, ami Szíriában történik, és annak hatása Európára, az nem egy jópofaság, amivel viccelődni lehet, meg álhíreket lehet róla mondani, ez vérre megy” 

- szögezte le Orbán Viktor. Hozzátette: „Most az történt, hogy valakik egy álhírrel bele akarták keverni Magyarországot egy tűzforró konfliktusba, ami azt jelenti, hogy célponttá akarták tenni Magyarországot. Ugyanis Aszad elnökre most vadásznak. Aki azt állítja, hogy Magyarország területére belépett Aszad elnök, az vadászterületet csinált vagy akart csinálni Magyarországból” – emelte ki.

Ki áll emögött? Ki találta ezt ki? Milyen célból? Kiket vontak bele Magyarországról? Kiken keresztül terjesztették ezt a rémhírt? Mit akartak elérni?

 – tette fel a kérdéseket a miniszterelnök.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.