tóth gabi
A hűvös idővel a betegségek széles skálája is együtt jár. Szegedi Erika, Európa főboszorkánya elmondta, hogy kiknek érdemes még a szokásosnál is óvatosabbnak lenniük.
Az emberek életében az egészség a legfontosabb, érdemes rá nagyon odafigyelni, mert pótolhatatlan. Idén eddig nagyon kegyes volt hozzánk az időjárás, sokáig élvezhetjük az enyhe őszi időt. Egyik napról a másikra azonban berobban a lehűlés, ami a legtöbb ember szervezetét váratlanul éri. Ilyenkor pillanatok alatt be lehet szerezni egy kiadós megfázást, ami könnyen ledönthet a lábadról. Ez azonban a főboszorkány szerint egy kis odafigyeléssel megelőzhető. A komolyabb nyavalyák gyökere ellenben mélyebbre nyúlik, akár több évre visszamenőleg. Érdemes nagyobb figyelmet szentelni a megelőzésre Szegedi Erika szerint.
Egészségről jósolni különösen nehéz, hiszen az emberek szervezetében sokszor már évek óta lappanghat a baj
- néz fel a lapokból sejtelmesen a főboszorkány, aki hozzáteszi, hogy a következő néhány hónap folyamán az Ikrek, a Rákok és a Skorpiók lesznek leginkább a betegségek céltáblái. A Szüzek, a Halak, és az Oroszlánok pedig nagyon szerencsések, mert őket szinte semmilyen betegség nem fenyegeti. Ennek tudatában ne legyenek könnyelműek, mert könnyen rácáfolhatnak a sorsuk előre látható alakulására.
Mérleg
Hajlamosak túlzásba vinni az egészséges életmódot, ami sok esetben káros. Fontos, hogy ne diétázzanak, és vegyék magukhoz a kellő vitaminmennyiséget.
Skorpió
A tüdejük a gyengéjük. Ezért könnyen ledönthetik a vírusok a lábukról őket. Nekik különösen oda kell figyelniük a réteges öltözködésre.
Nyilas
Nem figyelnek oda a helyes táplálkozásra. Most azonban érdemes erre is nagyobb hangsúlyt fektetniük, ha meg akarják őrizni az egészségüket.
Ikrek
A szívük lesz a betegségek céltáblája. Szív- és érrendszeri megbetegedések előtt állnak. Érdemes mindent megtenniük, hogy megelőzzék ezek kialakulását.
Bak
Örök túlélők, de most figyeljenek kicsit jobban oda magukra. Könnyen ledöntheti őket a lábukról egy influenza vagy megfázás. Mindig a hőmérsékletnek megfelelően öltözzenek fel.
Vízöntő
Szerencsés csillagzat az övék. Most is messze elkerüli őket minden betegség. A főboszorkány azért azt tanácsolja nekik, hogy ennek ellenére ne legyenek könnyelműek.
Halak
Kerüljék a nagy társaságot és a tömeget az év hátralévő részében, mert könnyen megfertőződhetnek. De nyugodjanak meg, mert egy kisebb megfázástól eltekintve rájuk semmi rossz nem leselkedik.
Kos
Nagyon szívósak, és közel áll hozzájuk a sport is, amire most érdemes kiemelten nagy hangsúlyt fektetniük. Az egészséges életmóddal tudják elejét venni a komolyabb betegségeknek.
Bika
Mindig jár az agyuk. Most viszont lazítsanak egy kicsit, különben bevonzhatják a negatív energiákat az életükbe, ami depresszióhoz is vezethet.
Rák
Nem szeretnek orvoshoz menni, inkább az internetről próbálják meggyógyítani magukat. Ne tegyék, mert ennek komolyabb következménye lehet a jövőre nézve.
Oroszlán
Egy kis odafigyelés és némi vitamin. Ha ezt megfogadják, akkor semmi sem döntheti le őket a lábukról. Nagyon szerencsés időszak előtt állnak, és ez nem csak az egészség tekintetében fog megmutatkozni.
Szűz
Mérgezik magukat. Ne tegyék, ha ezen az úton maradnak, akkor hosszútávon nagy baj lehet belőle. Figyeljenek oda a megfelelő öltözködésere, és a helyes táplálkozásra.