tóth gabi
Az ukrán főügyész vizsgálatot indított. Rokkantosították magukat a kollégái.
Rokkantosították magukat ukrán ügyészek, legalább ötven állami alkalmazott ellen indult vizsgálat - írja az Ukrinform. Andrij Kosztyin legfőbb ügyész azzal vádolja őket, hogy mozgássérültséget igazoló dokumentumok vásárlásával próbálták elkerülni a katonai szolgálatot. Az érintett ügyészek mindemellett mozgássérülteknek járó ellátásban is részesültek, sőt egyesek közülük már az ukrajnai háború előtt beszerezték az ilyen papírjaikat, tekintettel arra, hogy így nehezebben bocsáthatták el őket, és az előléptetéseknél is előnyt élveztek. Ráadásul Ukrajnában a hadiállapot kihirdetése óta a 18-60 éves, katonaköteles korú férfiaknak csak kivételes esetben engedélyezik, hogy elhagyják az ország területét. Azonban a mozgássérültek, illetve egyedülálló ápolóik korlátozás nélkül szabadon kiutazhatnak.
Az ügy előzménye, hogy október elején Hmelnyickij megyében őrizetbe vették a mozgássérültség fokának megállapításáért felelős orvosi-szociális szakértői bizottság vezetőjét. A testületet vezető orvosnő, aki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pártjának színeiben a megyei önkormányzat képviselője volt, több ezer ukránt minősített sérültnek és ezzel katonai szolgálatra alkalmatlannak fizetség fejében. Az orvosnő fia a regionális nyugdíjalapot vezette, amely a különnyugdíjak megállapításáért volt felelős.
Mint az Ukrinform beszámolt róla, az orvosi szakértői bizottság vezetőjének irodájában 100 ezer dollárt, valamint hamisított orvosi dokumentumokat, a "kikerülők" névjegyzékét és fiktív diagnózisokat találtak. A tisztviselő és hozzátartozói otthonában az Állami Nyomozó Iroda munkatársai csaknem 5 millió 244 ezer dollárt, 300 ezer eurót, több mint 5 millió hrivnyát, valamint ékszereket foglaltak le. A nő úgy próbált megszabadulni a pénz egy részétől, hogy kidobott az ablakon két táskát félmillió dollárral.
Kollaboránsok után nyomoznak
Andrij Kosztyin legfőbb ügyész az ukrán televízió adásában elmondta: belső vizsgálatot indít az ügyészség munkatársai ellen Ukrajna frontmelléki régióiban, beleértve azokat is, akik az ideiglenesen megszállt területeken voltak. A vizsgálat kiterjed arra, hogy ki hol tartózkodott, milyen intézkedéseket hozott az ügyészségi helyiségek, ügyiratok, vagyontárgyak védelmére. „És ami a legfontosabb, van-e információ az ügyészek esetleges kollaboráns tevékenységéről” – mutatott rá. Kosztyin elmondása szerint már öt ügyészt meggyanúsítottak, és több mint 600 olyan ügyészt ellenőriznek, akik átlépték a határt. Ugyancsak kilátásba helyezte, hogy ellenőrizni fogják a bűnüldöző szervek és a hatalom képviselőinek kollaboráns tevékenységét is.