RETRO RÁDIÓ

Magyar Péter öccse hallgat a testvérével közös, gyanús ügyeikről – videó

Létrehozva2024. 10. 12. 11:42
Frissítve2024. 10. 12. 11:44

Havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál Magyar Péter öccse, ugyanabban az évben amikor Magyar Péter a cég igazgatóságában ült.

Az újabb gyanús együttműködéssel kapcsolatban a Magyar Nemzet ismét megkereste Magyar Mártont, aki azonban nem volt hajlandó válaszolni semmilyen kérdésre.

Igen, meg tudom erősíteni, hogy a testvérem fél évig ennél a cégnél dolgozott, havi háromszázezer forintért

– így fogalmazott a héten Magyar Péter Strasbourgban, amikor arról kérdezték igazak-e a hírek miszerint az öccsét fizette az a cég, aminek a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként a Kehi-jelentés alapján túlárazott megbízásokat adott.

Most pedig kiderült, hogy havi 750 ezret kapott a Volánbusztól Magyar Péter öccse, amikor Magyar Péter a cég igazgatóságában ült. Magyar Márton külső kommunikációs munkatársként több mint nyolcmillió forintra tehetett szert tizenegy hónap alatt. Ráadásul a két testvér lényegében éppen egy időben kapott állást a Volánnál: Magyar Mártonnal 2023 februárjával kötöttek szerződést, Magyar Pétert pedig márciusban nevezték ki a cég igazgatósági tagjává. 

Sőt információink szerint Magyar Márton az MTVA-nak dolgozott 2023. szeptemberétől, a Családfamesék című műsor kreatív szerkesztőjeként. Annak az MTVA-nak ahol Magyar Péter a közelmúltban tüntetést szervezett. Magyar Márton érdemben nem volt hajlandó kommentálni az ügyeket. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.