tóth gabi
Élvezzük ki az ősz utolsó meleg és napsütötte óráit!
Pénteken a Dunántúlon borongós időre számíthatunk, ahol a felhők hosszabb ideig megmaradnak. Ahogy kelet felé haladunk, egyre naposabb idő lesz. Az élénk délkeleti szél több helyen érezhető lesz. A hőmérséklet 16 fok körül alakul.
Pénteken Délnyugaton a déli óráktól kezdve kisebb eső előfordulhat, ezzel szemben keleten zavartalan napsütés várható – erről a Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. térképe szemléletesen számolt be. Az ábrán jól látható, hogy az ország mely területén kell minimális csapadékra számítanunk:
Szombaton a Dunántúlon a felhőzet fokozatosan felszakadozik, a pára- és ködfoltok eltűnésével az ország nagy részén derült, napos időre számíthatunk. A keleti irányból érkező szél sok helyen megerősödik. A hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul, kellemes, őszi időt hozva magával.
Vasárnap a pára- és ködfoltok megszűnését követően napos, derült és száraz időre lehet számítani. A keleti szél sok helyen megélénkül. Hajnalban a hőmérséklet általában 0 és 7 fok közé csökken, de az északkeleti vidékeken fagypont alatti értékek is előfordulhatnak. Napközben a hőmérséklet körülbelül 15 fokig emelkedik.
Hétfőn miután a köd és a pára felszáll, túlnyomóan napos, száraz időre számíthatunk. A keleti szél több helyen megélénkül. A hajnali órákban a hőmérséklet általában 0 és 7 fok között mozog, de a szélvédett területeken a levegő fagypont alá is süllyedhet. Napközben a legmagasabb hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul – számolt be róla a Köpönyeg.hu.