RETRO RÁDIÓ

Autós üldözés Újpalotán: forgalommal szemben menekült a bevadult sofőr az M3-ason

Létrehozva2024. 10. 30. 07:30

A sofőrt nem érdekelték az autósok, ámokfutóként hajtott át Újpalotán. Az üldözés a XV. kerületben kezdődött és az M3-as autópályáig tartott.

Szirénázó rendőrökre lettek figyelmesek többen is hétfőn, október 28-án Újpalotán, a XV. kerületben. Amikor a lakótelepi ablakokból kinéztek, alaposan eltátották a szájukat, ugyanis vad autós üldözés tárult a szemük elé: egy Opel sofőrje menekült az őt üldöző, akkor még három rendőrautó elől.

autós üldözés
Az autós üldözés a XV. kerületből indult és az M3-as autópályán ért véget Fotó: YouTube/ Budapesti Autósközösség

Újpalotától az M3-asig tartott az autós üldözés

A szemtanúk lapunknak azt mondták, hogy nem sokkal később már hat rendőrautó követte az opelest, aki elmondásuk szerint nem nézett sem Istent, sem embert: többször életveszélyesen hajtott, kicentizve száguldott el a kocsik között. Kiderült, hogy a rendőrök csak egy gyors intézkedésre akarták megállítani még Újpalotán, a sofőr ekkor taposott a gázba.

A budapesti rendőrök október 28-án, a XV. kerületben próbáltak intézkedés alá vonni egy autót, ám a jármű vezetője a jelzésre nem állt meg. Az autóst követni kezdték, amelybe több szolgálati gépkocsi is bekapcsolódott

– tudta meg a Ripost a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól. Úgy tudjuk, hogy a férfi a XV. kerületből a Váci útra is kitért, a kocsit pedig egyre több rendőr követte. Később irányt váltott és az M3-as autópályára is felhajtott, méghozzá életveszélyes módon, forgalommal szemben.

A TEK állta útját az ámokfutó sofőrnek

Úgy tudjuk, hogy az üldözésbe ekkor már terrorelhárítás is bekapcsolódott, végül ők állták útját az ámokfutó sofőrnek.

A sofőr felhajtott az M3-as autópálya bevezető szakaszára is forgalommal szemben, ahol a rendőrök a Terrorelhárítási Központ egyik arra járó szolgálati gépkocsijának segítségével megállították és 12 óra 50 perc körül elfogták

– fűzte hozzá a BRFK. 

A sofőrt ezután őrizetbe vették, majd a 30 éves férfit mintavételre is előállították. Kiderült az is, hogy a kocsit eltiltás hatálya alatt vezette, így vele szemben nem csak közúti veszélyeztetés gyanúja, de eltiltás hatálya alatt történt vezetés miatt is eljárás indult. Azt, hogy mi lesz a sorsa, még nem tudni, a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.