RETRO RÁDIÓ

Péntek 13: itt a leleplező igazság erről a babonás napról, amitől mindenki retteg

K. D. R.
Szerző
K. D. R.
Létrehozva2024. 09. 13. 18:20

Ez mindent megváltoztat! Kiderült, hogy a numerológia és az asztrológia szerint igazából a péntek és a 13-as szám is szerencsét hoz. Bár a péntek 13 jelensége ma már a balszerencsével és a babonákkal van átitatva, valójában ez a dátum hihetetlen szerencsét hozhat neked.

Bár az elmúlt évek babonái és balszerencsés jövendölései beárnyékolták azokat a péntekeket, melyek 13-ra esnek, valójában egészen mást hozhat ez a nap. A legtöbben azt gondolják, hogy péntek 13 egy fekete nap a naptárban, hiszen a péntek már az ókortól kezdve balszerencsés napnak számított. A számmisztika szerint azonban a 13-as szám valójában egy pozitív, szerencsés szám, a mágia és az asztrológia pedig a pénteknek tulajdonít pozitív erőket.

péntek 13
Sokan félnek a péntek 13-tól, pedig valójában igazi szerencsét is hozhat  Fotó: Alvaro Atalaya/Shutterstock

Ezért tartják balszerencsésnek a péntek 13-at

A keresztény hagyomány szerint Jézus pénteken halt meg, és az isteni igazságszolgáltatás egyesek szerint ezen a napon sújt le a leggyakrabban, innen ered a péntek egyik negatív vonzata. A 13-as szám ugyancsak sok kultúrában baljós. Az egyik legismertebb történet szerint Jézus utolsó vacsoráján 13-an ültek az asztalnál, közülük a 13. vendég, Júdás árulta el Jézust. A skandináv mitológiában is rossz ómen a 13-as szám, ugyanis Loki, a cselszövő isten 13. vendégként jelent meg egy vacsorán, ami katasztrófához vezetett. De a péntek és a 13-as szám összekapcsolása valójában egy régi történelmi eseményhez köthető: 1307. október 13-án, pénteken tartóztatták le IV. Fülöp francia király parancsára a templomos lovagokat, akik állítólagos eretnekségük miatt aztán életükkel fizettek. Ez a dátum sokak szerint a péntek 13. balszerencséjének egyik alapja. Na de itt jön a csavar: a numerológia és az asztrológia ugyanis egészen mást mondd erről a bűvös számról.

péntek 13
Sok olvasónknak van pozitív tapasztalata a 13-ra eső péntekekről  Fotó:  Shutterstock (illusztráció)

Valójában az egyik legszerencsésebb nap lehet?

A numerológiában a 13-as szám a növekedés és az átalakulás száma, az asztrológiában és a mágiában pedig a péntek egy olyan nap, amikor a „nagy Istennők” előtt tisztelgünk, mint például Vénusz. Ezért is van az, hogy a péntek 13-at a múltban tökéletes alkalomnak látták a nőiség, a nők erejének, a szerelemnek a megünneplésére. Szóval ahelyett, hogy félnénk a péntek 13-tól, ez egy kivételesen szerencsés nap is lehet, amikor bevonzhatjuk a jót. Sokan meg is tapasztalták már a péntek 13 pozitív erejét. Több olvasónk is arról számolt be, hogy neki ez a nap mindig szerencsét hoz.

Nem vagyok babonás, mindig szerencsés volt eddig a péntek 13

Nekem több fekete cicám is van, így egyáltalán nem vagyok babonás. Sőt, péntek 13-kor mindig kifejezetten jó napom van"

Nekem eddig ez a nap mindig szerencsét hozott!

– írták olvasóink az erről szóló Facebook-posztunk alá. 

Mindez azt bizonyítja, hogy lehet valami abban, hogy a péntek 13 pozitívabb nap, mint gondoltuk. Vannak azonban olyan olvasóink is, akik az ellenkezőjét tapasztalták meg saját bőrükön, például a 13-as számmal kapcsolatban.

A 13-as számot és mindent, ami ahhoz köthető gyűlölök. Nem hittem benne, de beköltöztem egy 13-as számú házba. Nem kellett volna...

– írta az egyik kommentelőnk. Belegondolni sem merünk, hogy mi állhat a történet hátterében. Minden esetre azzal semmiképpen sem lesz jobb az életünk, ha minden pénteken, ami 13-ra esik begubózunk és hét lakat alá zárjuk magunkat, nehogy valami rossz dolog történjen. Próbáljunk inkább arra gondolni, hogy bizonyos szempontok alapján ez egy kivételesen szerencsés nap is lehet.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.