5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Elképesztő dolgok derültek ki péntek 13-áról – Videó

Kis Dalma Róza
Szerző
Kis Dalma Róza
Létrehozva2023. 01. 13. 18:00

Vannak, akik ösztönösen félnek ettől a dátumtól és vannak, akik a szerencse napjának tartják. De miért övezi ekkora misztikum a péntek 13-át? Utánajártunk.

Sokan ijesztőnek tartják a péntek 13-ai napokat a naptárban, ami nem is meglepő a 13-as számot övező tények és misztikumok miatt. A történelem sem kedvezett ennek a dátumnak, hiszen tőzsdekrach, repülőgép-baleset és náci bombázás is köthető ehhez a naphoz. Ráadásul a 13-as szám sok szállodában hiányzik az emeletek, illetve a szobák közül, de például a Forma-1-ben sincs 13-as számú autó. 

Detail,Of,A,Calendar,Showing,Friday,The,13th
Régre visszamutat a péntek 13 jelentősége Fotó:  Shutterstock

No, de vajon a pestiek tartanak-e tőle?

„Én nem vagyok babonás. Van, aki fél ettől  a naptól és van, aki örül neki, de én úgy gondolom, hogy minden napot meg kell élni, haladni kell, a többi meg majd adja magát” – mondta lapunknak Jávor József

Kérdésünkre Betti azzal felelt, hogy nem babonás, ám újévkor mégis jobban hisz a hiedelmekben. 

Én az újévi babonában hiszek. Azon a napon nem viszem le a szemetet, nem mosok, nem takarítok. Azt be szoktam tartani, de szerintem ezt is csak arra találták ki, hogy ne kelljen az év első napján semmit csinálni. 

– válaszolta. Erzsébet pedig, bár a péntek 13-tól nem tart, a táskáját sosem teszi a földre, mert hisz abban a babonában, hogy ez kiviszi a pénzt a házból. 

Lucky,Cube,On,Lottery,Ticket
Sokan már inkább a péntek 13 szerencsehozó erejében hisznek Fotó:  Shutterstock

Van, akinek ez a szerencsenapja

A természetes viszolygás a 13-as számtól van, akit nem ér el, sőt: úgy tapasztalja, hogy sokkal szerencsésebb ezeken a napokon. A Szerencsejáték Zrt. adatai alapján is többen lottóznak ezen a napon, mint általában.

Most bemegyek a lottózóba és kaparok egy sorsjegyet.

– árulta el lapunknak Magera László Tamás. A fiatalember hozzátette, bár ő nem babonás, és nem tart a péntek 13-tól, a szerencsében még úgy, ahogy, hisz. Molnár Gábornak is a szerencse kedvez inkább ezen a napon, így nem fél a péntek 13-tól. 

„Én azt figyeltem meg, hogy velem inkább jó dolgok történnek ezen a napon. Valamikor ez is átfordult az emberek fejében, szerintem és már nem félnek egy dátumtól” – mondta.

Vallási okai is vannak

Már a Bibliában is negatív számként szerepelt a 13-as, hiszen az áruló apostol, Júdás tizenharmadikként ült le az asztalhoz az utolsó vacsorához. Ráadásul Jézust pénteken feszítették keresztre, így ez a nap különösen is szomorú jelentőséggel bír. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.