RETRO RÁDIÓ

Így takarítják a Duna hordalékát a Pesti alsó rakpartról - Galéria

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 09. 24. 18:45

A Duna egyre jobban visszatér a medrébe, ami azzal jár, hogy a víz alól előbújik a hordalék. A Duna teljes szakasza mentén elkel most a segítség a munkásoknak.

A Duna 2024-es árvize a végéhez közeledik, a katasztrófaturisták száma ugyanakkor nem csökken. Egyre több külföldi fotózkodik a még víz alatt álló sínek mellett, a Lánchíd pesti hídfőjénél. A 2-es villamos biztos, hogy még napokig nem járthat a teljes szakaszán, ahogyan az is jól látható, hogy a Pesti alsó rakpart nagy része hamarosan patyolat tiszta lesz.

Duna, iszap, árvíz, takarítás,
Szeptember 24-én kedden délután a Pesti alsó rakparton több helyen még áll a Duna után az iszap Fotó: KD / Ripost

A Ripost folyamatosan követi a budapesti árvízhelyzetet, mely kapcsán több kerületben az látható, amint a munkások a Duna nyomait takarítják az utakról. Ha minden jól megy, egy-két nap alatt a végére érhetnek, de ehhez sok mindenre lesz még szükség. Többek között arra, hogy az időjárás is segítsen ebben és ne mossa vissza eső a már letakarított útszakaszokra az iszapot.

Az alábbi, lapozható galériánkban most azt is megnézheted, hogy fest a Pesti alsó rakpart és hogy boldogulnak vele a munkások:

2024_09_24_Árvíz_takarítás_KD
2024_09_24_Árvíz_takarítás_KD
2024_09_24_Árvíz_takarítás_KD
2024_09_24_Árvíz_takarítás_KD
2024_09_24_Árvíz_takarítás_KD
2024_09_24_Árvíz_takarítás_KD
2024_09_24_Árvíz_takarítás_KD
2024_09_24_Árvíz_takarítás_KD
2024_09_24_Árvíz_takarítás_KD
2024_09_24_Árvíz_takarítás_KD
2024_09_24_Árvíz_takarítás_KD
2024_09_24_Árvíz_takarítás_KD
2024_09_24_Árvíz_takarítás_KD

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.