"Megrendezte a legpokolibb táncot, amit valaha járt" – árhullám, szennyvíztelep, hullák és lerombolt városrészek: ezért veszélyes az Ördög-árok

Mint arról lapunk is beszámolt, egy vidám buli csapott át kis híján tragédiába csütörtökön hajnalban az Erzsébet híd budai hídfőjénél, amikor a mulató fiatalokat a Dunába sodorta a helyi szennyvízkivezetőből, az úgynevezett Ördög-árokból kizúduló víztömeg. Szerencsére mindenki kievickélt a vízből. A Dunába torkolló időszakos patak viszont nem csak most, hanem az elmúlt évszázadokban többször is okozott bosszúságot, galibát vagy éppen tragédiát.

Évszázadokig zabolátlanul robogott a patak

Sokan azt sem tudják, hol is keressék a most riadalmat keltő Ördög-árkot, az ugyanis nagyrészt a kíváncsi tekintetek elől elzárva, a föld alatt folydogál hosszú évtizedek óta. Azonban nem volt ez mindig így, sőt: a pleisztocén korszak környékén kialakult, meredek partú patak egészen 1878-ig a felszínen csordogált, hol hatalmas zúgókkal, hol kis híján kiszáradva. A Nagykovácsi medencében eredő folyamocska ekkor még zabolátlanul száguldott Remeteszőlősön és a Remete-szurdokon keresztül Hűvösvölgybe, a Dunát pedig végül a Döbrentei térnél érte el, ahogyan éri el napjainkban is. Az Ördög-árok alakította ki a Vérmezőt is, ami valójában nem más, mint a patak hordalékos lapálya. 

Mindig Buda fontos része volt az Ördög-árok

Az Ördög-ároknak mindig is fontos szerepe volt a történelem során, a környékét már a neolitikum óta lakták. A római korban is jelentőséggel bírt: itt állt a római csapatok budai őrtornya. Az elmúlt évszázadok alatt sok nevet kapott: a 14. században Remete Szent Pál után Paulus patakként hivatkoztak rá, de a török hódoltság idején már Kovácsi-patakként vagy Tímár-patakként emlegették. Végső nevét ennél jóval később, Rácváros kialakulásának idején nyerte el: ekkortól már Teufelsgrabennek, azaz magyarul Ördög-ároknak hívták. Nem volt ez meglepő, ekkortájt gyakran illették a szeszélyes, kiszámíthatatlan folyamokat ezen a néven. Rá is szolgált a nevére: az időszakos patak hol éppenhogy csak csordogált, hol pedig tombolva ömlött a Dunába. A part meredek volt és sok helyen kimondottan veszélyes, amin nem segített, hogy köré épült Rácváros, a későbbi Tabán Buda legsűrűbben lakott településrészévé nőtte ki magát. A terjeszkedő város viszont egyre szűkebb mederbe terelte az irányíthatatlan patakot, amit a rácvárosiak szemétlerakónak és szennyvízcsatornának használtak. A patak így egy idő után egy kellemetlen, bűzös és mindenki által gyűlölt, egészségtelenül mocskos folyammá változott. 

Lecsapott az Ördög a XIX. században

A csapások sem kerülték el: 1837 pünkösdjén olyannyira kiáradt, hogy valósággal elmosta a környező területet és iszonyatos károkat okozott, míg 1875. június 26-án a nagy mennyiségű eső miatt szinte kirobbant a medréből. A fentről érkező, lezúduló víz ugyanis a városrész egyetlen vízelvezetőjébe, az Ördög-árokba gyűlt össze, ami elmosta a környező településrészeket. A kár borzalmas volt: az Attila úton a házak ablakain áramlott be a víz; a régi boltozat beszakadt; a Fogaskerekű mozgásképtelenné, a házak lakhatatlanná váltak, Rácvárost pedig szinte teljesen eltüntette. Többen meg is haltak, a korabeli beszámolók szerint a holttestek tucatjával úsztak a Dunán.

– jellemezték tömören. 

Pedig ekkor már régen eldöntötték, hogy befedik az egyre veszélyesebb folyamot, a munkálatok pedig 1872-ben meg is indultak. De ezt is nulláról kellett újrakezdeni, a megáradt patak ugyanis ezt is elmosta. A befedés mégis elkészült 1876-ban, ám ekkor még csak a Vérmezőig, 1878-ban a Városmajorig, míg az utolsó szakaszt csak 1920-ban adták át. 1945-ben is nagy szerephez jutott az Ördög-árok: februárban ezen keresztül próbált meg kitörni a német és a magyar parancsnokság a Budai Váralagúti hadiszállásról.