RETRO RÁDIÓ

Mind a 39 paralimpiai versenyzőnk aranyért utazott Párizsba

GUY
Szerző
GUY
Létrehozva2024. 08. 29. 14:37

A XVII. paralimpiai játékokon leginkább az atlétikában, a kaja-kenuban, az asztaliteniszben, az úszásban és a vívásban számíthatunk dobogós helyezésre, de minden versenyző kivétel nélkül az aranyért küzd - és mi szurkolunk nekik!

Fellobbant ismét az olimpia lángja Párizsban, szeptember 8-ig a fogyatékkal élő sportolókért szoríthatunk. A paralimpia szerda esti megnyitóját a párizsi Concorde téren és a Champs-Elysées sugárúton rendezték. A Concorde téren 35 ezer néző, míg azon kívül további ezrek követték figyelemmel a megnyitó perceit, illetve a sportolók felvonulását. A megnyitó rendhagyó helyszínével a szervezők üzentek is a nagyvilágnak: arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a világ számos városa nem a fogyatékkal élőkre gondolva lett megtervezve, így tenni kell azért, hogy a jövőben ezek az emberek is élvezhessék a mozgás, valamint a helyváltoztatás szabadságát.

Párizs leghíresebb utcáján, a Champs-Elysées-en tartották a megnyitót Fotó: AFP

Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke megnyitóbeszédében hangsúlyozta: a paralimpikonok nem a részvételért jöttek, hanem azért, hogy versenyezzenek, győzzenek és képviseljék azt az 1,3 milliárd embert, a világ lakosságának 15 százalékát, aki valamilyen fogyatékkal éli az életét. 

Látványos tűzijáték a Paralimpia megnyitóján Fotó: AFP

Az ünnepélyes megnyitón a magyar nemzeti lobogót az ötödik paralimpiáján szereplő és legutóbb Tokióban aranyérmet szerző úszó, Illés Fanni, valamint az íjász Gáspár Tamás vitte. A párizsi paralimpián a magyar színeket összesen 39 sportoló képviseli, akik 13 sportágban, ezen belül pedig 68 versenyszámban lesznek érdekeltek.

A magyar paralimpiai csapat  Fotó: AFP

A párizsi a 17. paralimpia, melyen 180 ország 4400 sportolója verseng majd 22 sportágban. A különböző sérültségi kategóriák miatt összesen 549 versenyszámban tartanak majd eredményhirdetést, illetve osztanak érmeket. Az összes, jelenleg aktív magyar paralimpiai bajnok indul Párizsban: Illés Fanni, Bianka Pap és Konkoly Zsófia úszásban, Ekler Luca atlétikában, Veres Amarilla kerekesszékes vívásban, Pálos Péter asztaliteniszben, Kiss Péter Pál pedig kajak-kenuban próbálja majd megvédeni a címét.

Ekler Luca is az indulók között van  Fotó: Török Attila

A  paralimpia csapat létszáma nagyobb, mint három éve, Tokióban és minden olyan sportágban – úszás, vívás, atlétika, asztalitenisz, kajak-kenu, erőemelés, triatlon, íjászat, sportlövészet, kerékpár – indul sportoló, amelyben a japán fővárosban is - mondta Metropolnak Szabó László, a Magyar paralimpiai Bizottság elnöke. 

Persze valamennyi versenyző, tehát harminckilencen, aranyéremért utaztak ki hétfőn a francia fővárosba. Beszéltem néhányukkal, elfoglalták helyüket az olimpia faluban – nem ugyanazt az épületet kapták, ahol a magyar olimpiai csapat volt elszállásolva az olimpián – már tréningeztek is, készülnek a megnyitóra, hogy csütörtöktől belevessék magukat a csatákba

- mondta a sportvezető. A magyar sportolók eddig 38 arany-, 55 ezüst- és 67 bronzérmet, összesen 160 dobogós helyet gyűjtöttek az eddigi 16 paralimpián. 

A szurkolás nem érhet véget, a paralimpia még csak most kezdődik. Hajrá, magyarok!

Ezekkel a szavakkal köszöntötte a sporteseményt Orbán Viktor miniszterelnök. Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója egy kedves képpel köszöntötte az eseményt közösségi oldalán, ezekkel a szavakkal: 

Büszkék vagyunk rátok, hiszen kitartásotok és elkötelezettségetek példamutató! 🙌 Ti vagytok azok, akik a legnagyobb akadályokat is leküzditek, és bebizonyítjátok, hogy semmi sem lehetetlen! 💪 Szurkoljunk együtt! Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok! 🇭🇺 
 

 

Képernyőn és rádióban is követhetjük az eseményeket

Az eddigi legnagyobb létszámú csapattal vesz részt a közmédia a párizsi XVII. Paralimpiai Játékokon. Az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió, a Kossuth Rádió, valamint a Nemzeti Sport is különös hangsúlyt fektet az olyan értékteremtés szempontjából fontos és példaértékű sportteljesítmények bemutatására, mint a paralimpia.
 "A közmédia számára nem volt kérdés, hogy méltó figyelmet szentel a magyar paralimpikonoknak a párizsi játékokon. Küldetésünk, hogy a társadalmi szempontból fontos eseményeken a közszolgálati médiumok teljes sportportfóliója a sportszerető közönség igényeit szolgálja ki. Az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió, a Kossuth Rádió, az MTI és a Nemzeti Sport már a párizsi olimpián bizonyította, hogy mennyiségében több, minőségében színvonalas tartalmat kínál a magyar sport követőinek. Bebizonyosodott, hogy a közmédia rádiós közvetítései nemcsak kiegészítik a televíziós közvetítést és a Nemzeti Sport beszámolóit, de mindenki számára azonnal és élményszerűen teszik elérhetővé az eredményeket. Ezt a tendenciát szeretnénk folytatni a paralimpia alatt is" - emelte ki Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.

 

A paralimpiát is beárnyékolja a genderőrület

Érmet akar a paralimpián a férfinak született, de már nők között versenyző Valentina Petronelli. A genderbotrány legújabb főszereplője egy 50 éves olasz futó. Rajthoz áll egy látássérült futó, akit születésekor még Fabiziónak hívtak, mára azonban Valentina Petrillo lett, s transzneműként a hölgyek között versenyez. A sportoló saját bevallása szerint már gyermekkorában tudta, nőként kell élnie életét, később mégis született két gyermeke. 45 éves korában döntött a hormonterápia mellett, ebben gyermekeinek édesanyja is támogatta. Párizsban 200 és 400 méteres síkfutásban indul el úgy, hogy a vak spanyol Melani Bergés rovására kvalifikálta magát az eseményre.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.