RETRO RÁDIÓ

Ez lesz a világ legelső kriptongyárából – dinoszaurusszal is szelfizhetsz

Létrehozva2024. 08. 20. 17:55

Újjáépítik a világ első Kriptongyárát Ajkán és új funkciót is kap, többek közt kormányzati pályázati támogatással.

A bejáráson Varga Andrea, a város múzeumait működtető Csingervölgy Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a Kriptongyár első szintjén a jelenlegi pályázati forrásnak köszönhetően digitális élményközpontot alakítanak ki, ahol többek között az Ajkán fellelt dinoszaurusszal, az Ajkaceratopsszal is lehet majd holografikus fotót készíteni, de számos más digitális élmény kialakítása is tervben van. A felújítási munkák várhatóan jövő tavaszra fejeződnek be, ezt követően elsősorban a turistákat várják majd különböző programokkal.

Az első szinten digitális élményközpont lesz, ahol az ajkai dinoszaurusszal is lehet majd fotózkodni  Fotó: Ripost

Az épület a felújítást követően multikulturális élményközpontként működik majd, fontos helyszíne lesz a kortárs művészetnek, a kreatív iparnak, zenei programoknak, közösségi együttléteknek. A Csingervölgy városrészben lévő egykori gyárépületet már tavaly az Európa Kulturális Fővárosa programba is bekapcsolták, számos, nagy népszerűségnek örvendő rendezvényt tartottak itt.  Az egyik legnépszerűbb program a Szuperhős hétvége volt, amelyen a feltaláló Bródy Imre és Aschner Lipót munkásságát is megidézték. Bródy ötlete a kriptongáz olcsó előállítására vonatkozott, amelynek az ára akkor az aranyéval volt egyenlő. Az ötletet mindenki megvalósíthatatlannak, ostobaságnak tartotta, Ashner Lipót, az Egyesült Izzó alelnökeként támogatta ebben Bródyt. Ezért is hívják ma is a világ első Kriptongyárát a Lehetetlen küldetés házának.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.