RETRO RÁDIÓ

Forrnak az indulatok a kutyás vonatozás miatt, egymásnak feszültek az utasok

IF
Szerző
IF
Létrehozva2024. 08. 01. 12:00

A kutyások és kutyátlanok vitái vélhetően sosem érnek véget, ez leginkább abból adódik, hogy mindkét táborban vannak szélsőségesek, akiket sem a másik a véleménye, sem az igazság sem érdekel. A legújabb adok-kapokat az váltotta ki, hogy a MÁV kutyás balatoni járatokat indított, ám ez sokaknak nem tetszett.

Rengeteg kutyás nap, mint nap problémába ütközik a tömegközlekedési eszközökön, mert bár végre esélyt kaptak arra, hogy négylábú barátaik is velük utazzanak, akad egy-két olyan utas, aki nem rajong ezért az ötletért. Megkérdeztük olvasóinkat, ők mit szólnának ahhoz, ha egy utastársuk a kutyájával utazna velük a vonaton, például a magyar tengerhez.

Egyre több kutyás választja a vonatokat  Fotó: Pexels

Már házikedvencedet sem kell otthon hagynod, ha hétvégén leugranál a Balatonra egy kis fürdőzésre. A MÁV ugyanis boldogan tudatta utasaival, hogy idén nyártól négylábú tulajdonosokat is nagy szeretettel várják a vonatokon. Természetesen megvannak ennek is a maga szabályai, ám akadnak olyan utasok, akik kevésbé állatbarátok és zavarja őket a kutya jelenléte. Már több botrány is kitört emiatt az utóbbi időben, ugyanis az állattulajdonosok foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy szőrös barátjuknak igen is joguk van az utazáshoz

"Nem fogjátok elhinni! Éppen Balatonról utaztunk haza Budapestre a kutyusommal, Mayával. Természetesen neki is váltottam jegyet, szájkosarat raktam rá és próbáltam minél közelebb tartani magamhoz, hogy ne zavarjon senkit. Az elején minden rendben ment, megkerestük a helyünket. Épphogy odaértünk, egy idős hölgy azonnal elkezdett hisztizni, hogy oda bizony nem ülök le a büdös kutyámmal, keressek más helyet, mert nem hajlandó így utazni." – háborgott egy állattartó a közösségi oldalon.

A mindennapi jelenet hirtelen rémálommá változott, az idős asszony ordítozni kezdett és még a kutyát is bántalmazta. Az utasok szerencsére azonnal a fiatal lány védelmére keltek, ám az asszony nem fogadott el semmilyen magyarázatot. A helyzetet végül egy fiatal férfi mentette meg, aki felajánlotta, hogy cseréljenek helyet és így rendeződik a helyzet.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy a legtöbb ember hogyan reagálna hasonló helyzetben, ezért feltettük olvasóinknak a kérdést, hogy ők mit szólnának hozzá, ha egy kutyás ülne le melléjük a vonaton. Meglepetésünkre rengeteg hozzászólás érkezett a poszt alá, amelynek nagy része pozitív üzenetet hordozott magában, csupán egy-egy olyan felhasználó volt, akit esetleg gyerekkori trauma vagy allergia miatt zavarna a dolog.

Ült már mellettem kutyás Sopronig. Nem zavart egyáltalán, végig aludta az utat. A gazdija viszont végig szóval tartott, de az sem zavart.

– írta poénosan egyik olvasónk.

„Teljesen megértem azt, ha valaki esetleg allergiás és emiatt nem örülne egy ilyen helyzetnek. Ezt a gazdik általában meg is értik és tiszteletben tartják. Engem egyáltalán nem zavarna, sőt, ha játékos lenne, szívesen megsimogatnám és játszanék vele. – érkezett a következő komment.

Engem hatéves koromban megharapott egy kutya. Azóta se tudtam túltenni magam rajta. A vonaton, hogy viselném? Szorongva! Nem lenne kellemes az utazásom... 

– fejtette ki egy másik hozzászóló.

„Elülnék onnan. Helyi buszon, rövid távon nincs velük bajom, de több órára nem kérem, köszönöm. Persze első körben megkérdezném, hogy ide szól-e a helyjegye. Amennyiben igen, én megyek arrébb, ha nem, akkor elzavarom a helyére." – írta az egyik olvasónk.

Nagyon örülnék neki. Sokszor szívesebben lennék egy kutya társaságában, mint emberek között. Tisztelet a kivételnek.

 – adott hangot a véleményének egy kommentelő.

„Mosolyognék a kutyára. Ahányszor tömegközlekedésen is kutyás gazdi utazik, mindig mosolygok... ha kicsi, ha nagy. Olyan cukik, tök mindegy mekkora méretűek." – mondta el őszintén egy állatbarát.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.