RETRO RÁDIÓ

Nagy fordulatot vett a patkány harapta kislány családjának élete

Létrehozva2024. 08. 28. 13:00

Újra együtt van a patkány által megharapott csecsemő családja. Az áprilisban történt szörnyűség után a kislányt a 17 éves édesanyjával és a nővérével együtt anyaotthonba vitték. Szintia azonban augusztus 6-án nagykorúvá vált, a párja pedig időközben segítséggel felújította a horrorházat.

Egész Magyarországot megrázta az az eset, amikor április elején egy ágyban fekvő, féléves kislányt megharapott egy patkány. Amira a karján és az arcán is megsérült. A szülők már lefürdették és megetették, és éppen a nővére, Tatjana mosdatására készültek, amikor meghallották a húga keserves sírását. Azonnal odarohantak, és látták, ahogy a gyermek mellett egy rágcsáló mászkál.

A ház mindenképp rendbetételre szorult, Dávid sajátkezűleg újította fel  Fotó: Ripost

Az állatot elkergették, majd Amirát átvitték az egyik ismerősükhöz, oda hívták a segítséget. A mentők hamarosan meg is érkeztek, a csecsemőt kórházba szállították. Amira megkapta a szükséges oltásokat és néhány nappal később ki is engedték, de haza már nem mehetett, mert a család otthonául szolgáló házat lakhatatlannak nyilvánították. Az anyát a gyermekekkel együtt anyaotthonban helyezték el, Dávid oda nem tarthatott velük. Ő rokonoknál húzat meg magát, de a Borsnak elmondta: minden erejével azon fog dolgozni, hogy biztosítsa a családja számára a megfelelő körülményeket. Nos, Szintia szerint ez sikerült is. Az immár nagykorú édesanya büszkén közölte lapunkkal: minden rendben van az életükben.

Augusztus 6-án betöltöttem a 18. évemet, és ahogy tehettem, hazaköltöztem. Most ismét együtt a család, így végre boldogok lehetünk

 – mondta Szintia a Ripostnak.

A párom nagyon szorgalmas ember, büszke vagyok rá. Mivel pénzünk nem lett volna arra, hogy egy teljes brigádot felfogadjunk, az uram a saját két kezével felújította a házunkat. A falakat újravakolta, glettelte, festette, burkolta és a fürdőkádat is kicserélte. Most van egy gyönyörű otthonunk 

– mesélte a fiatal édesanya, aki bízik benne, hogy a családsegítő és a gyámhatóság is alkalmasnak találja majd a felújított környezetet a gyermeknevelésre. A családanya elárulta: Dáviddal szeretnének összeházasodni és a nagy napnak mindenképpen meg kívánják adni a módját. Ahhoz pedig pénzre lesz szükségük, ám egyelőre fontosabb dolgokra kell költeniük: a legfontosabb számukra, hogy a gyermekeik megfelelően nevelkedhessenek.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.