tóth gabi
"A 3. emeleti körfolyosón farkasszemet néztem egy hatalmas patkánnyal Terézvárosban"
Budapesten egyre súlyosbodik a patkányprobléma. A Fővárosi Önkormányzat, vagyis Karácsony Gergelyék saját adatai szerint a patkányok jelenléte nyár végére megduplázódott, és azóta is folyamatosan romlik a helyzet. Az októberi bejelentések száma 1187, ami több mint kétszerese a tavalyi adatnak. A patkányok kolóniákban élnek, főleg pincékben és csatornarendszerekben, és bár a pontos számukat lehetetlen kiszámítani, a szakértők szerint az elmúlt fél évben érkezett közel 7000 bejelentés mögött sok tízezer kártevő állhat. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy Zuglóban két óvodát kellett kiüríteni a patkányinvázió miatt az elmúlt hónapokban.
Mint a szegedma.hu által kikért adatokból kiderül, idén októberben sokévi rekordot döntött a budapesti patkánybejelentések száma.
A városvezetés korábban reagált a helyzetre, a Tarlós István-féle városvezetés alatt 2019-ben nagyszabású patkányirtási programot indítottak, amely látványos eredményeket hozott. Karácsony Gergely azonban hatalomra kerülése után leállította a programot, és új modellt és vállalkozót hozott a gyérítésre. Az eredmények azonban elmaradtak, és idén tavasszal jelentős mértékű felszaporodás indult. Karácsonyék idén márciusban elbúcsúztak az RNBH Konzorciumtól és nagy reményekkel leszerződtek a Bábolna Bio Kártevőirtó Szolgáltató Kft. és a Ronix Kft által létrehozott Deratizációs Központ Konzorciummal. Azóta a bejelentés számadataiból láthatjuk, hogy valami nagyon félrecsúszott a rendszerben.
A patkányinvázió egész Budapestet érinti, derül ki a bejelentőoldal adataiból.
30 éve lakunk családunkkal a XVIII. kerület egyik új és szép részén, a Gloriett lakótelepen. A nyáron mellbevágó és megdöbbentő dolgot tapasztaltunk, és mások is jelezték, hogy egyre több patkányt láttak az emberek. Ugye van egy-két elhanyagolt része ennek az új lakótelepnek, de a Szent Lőrinc lakótelepen is már a második emeletieknek kellett szembenézniük patkánnyal. A patkányhelyzet nyáron kezdett eldurvulni. Egy idős hölgy jelezte nekem, hogy látta, ahogy a bokroknál szaladgáltak a patkányok. A kutyák is ugatták őket. Azt tapasztaltuk, hogy a baloldali kerületvezetés nagyon elhanyagolta a közterületeket. Sok helyen nem volt levágva a gaz. Ha pedig nagy nehezen levágták, otthagyták a nyesedéket. Tudom, hogy nagyon sok eső esett, de ezt tapasztaltuk. Talán ritkábban jöttek vágni, mint kellett volna, illetve a viharok után kidőlt fákat, amit felaprítottak, azt is hónapokig itt hagyták a közterületen, ami megint egy fantasztikus rágcsáló szaporodási hely volt.
- nyilatkozta lapunknak Csorvási László Ábel, aki helyi patriótaként igyekszik tenni környezetéért.
Terézvárosban, az Andrássy út mellett, a Szív utcánál a lakók jelezték, hogy már a többemeletes régi bérházak körfolyosóin is szaladgálnak a patkányok. Egy sarki pékkel elegyedtünk szóba. József szerint az utóbbi két évben durvult el a helyzet.
Egyre gyakrabban látok patkányokat. Korábban nem volt ilyen probléma. Viszonylag korán jövök ide dolgozni, és mostanában itt látom őket szaladgálni. A XVI. kerületben – ahol lakom – hasonló a helyzet. Én azt látom, hogy nem irtja senki. Kb. 2 éve tapasztalom ezt. Régen nem lehetett látni egyet sem.
- mesélte lapunknak József, a pék.
Egy, az Andrássy út szomszédságában élő fiatal nő telefonon elmondta lapunknak:
Van az ajtónk előtt egy mozgásérzékelő lámpa, nem értettem hogy miért világít. Kinéztem, és a harmadik emeleti lakásunk bejárata előtt farkasszemet nézett velem egy hatalmas patkány. Nem ijedt meg. A férjem mondta, hogy napok óta állandóan felkapcsolt a lámpánk, tehát már napok óta itt járkálhat. A Kodály Körönd környékén kutyasétáltatás közben már itt szaladgálnak át előttem az úton. Nagyon aggasztó a helyzet. Utoljára 20 évvel ezelőtt tapasztaltam ilyen állapotokat. Szerintem már nem irtják rendesen őket.
- mesélte Márta.
A lapunknak nyilatkozó szakértő elmondta, hogy a patkányok úgynevezett "R-stratégista" állatok, akik 3 havonta képesek egy 11 fős almot létrehozni - amivel nagyon gyorsan robbanásszerűen fel tudnak szaporodni. A szaporodás aztán természetes körülmények között az élelem vagy egyéb tényező elfogyásáig tart, ami után az állomány zuhanásszerűen összeomlik. Ha tehát a folyamatos irtás csak egy rövid időre is megakad, beindul a természettörvény és robbanásszerűen kezd növekedni a patkánypopuláció.