RETRO RÁDIÓ

Túl kapzsik a benzinkutak? A kormány kész a beavatkozásra

WM
Szerző
WM
Létrehozva2024. 07. 04. 13:15

A kormány azt várja el, hogy a kutak a szomszédos országok szintjén tartsák az áraikat.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a hét elején jelezte, hogy a hazai üzemanyagárak ismét a szomszédos országok átlagára felett vannak, ezért szerdai kormányülésen megint napirendre tűzték a kérdést. A tárcavezető emlékeztetett: még mindig érvényben van a korábbi elvárás, miszerint a kutaknak az áraikat a szomszédos országok szintjén kell tartani.

240423_nagymarton_008_VZ
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter újra figyelmeztette a benzinkutakat, hogy csökkentsék áraikat. Fotó: Vémi Zoltán 

„Ennek érvényt fogunk szerezni, vagy úgy, hogy a kiskereskedők megértik és nem játsszák ki ezt az elvárást, vagy úgy, hogy komoly szabályozói lépésekkel be fogunk avatkozni.

- figyelmeztetett Nagy Márton az ATV-nek adott interjújában. A minisztérium már korábban is szóvá tette a magas üzemanyagárakat, akkor közleményükben úgy fogalmaztak:

elfogadhatatlannak és igazságtalannak tartják, hogy a magyar családok többet fizessenek az üzemanyagért, mint a szomszédos országok lakosai.

A tárca most ismét felszólította az üzemanyag-kereskedőket, hogy a családok védelme érdekében térjenek vissza a korábbi hónapok gyakorlatához, és áraikat mérsékeljék a szomszédos országok átlagára alatti szintre.

Régiós és hazai benzinárak

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbb múlt pénteken tette közzé  jelentését az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján. Ezek szerint Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 606 forint volt, ami 10 forinttal, 1,7%-kal magasabb a régiós átlagértéknél. A szomszédos országokban az átlagár 606 forint volt, a magyar árral megegyezett. 

10 forinttal drágább a 95-ös benzin a hazai kutakon, mint a régiós átlag ár. Forrás: KSH

A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 624 forint volt, ami 28 forinttal, 4,7%-kal haladta meg a régiós 596 forintos átlagárat. A szomszédos országokban 611 forint volt a dízel átlagára, a magyar adat 2,1%-kal, azaz 13 forinttal volt ennél magasabb.

A dízel esetében még rosszabb a helyzet, 28 Ft-tal volt itthon drágább literenként, mint a régiós átlagár. Forrás: KSH

Az előzetes információk szerint a szerdai kormányülésen szó esett az üzemanyagárak kérdéséről is. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.