tóth gabi
Mint ismeretes, Magyar Péter másfél hete egy szórakozóhelyen erőszakkal, a nyilvánvaló eltulajdonítás szándékával elvette egy vendég mobiltelefonját. A Metropol által megkérdezett jogi szakértők egybehangzóan állítják, hogy ezzel elkövette a Büntető törvénykönyvben megfogalmazott rablás bűncselekményét.
Hasonló esetekben szinte kivétel nélkül több éves börtönbüntetést szabtak ki a bíróságok. A törvényi tényállás a következő a BTK. 365. paragrafusra szerint:
Azt, hogy Magyar Péter erőszakkal tulajdonította el a nagyértékű mobiltelefont, maga a politikus sem tagadta. Ráadásul az erőszak alkalmazását több szemtanú bizonyítja. Az egybehangzó vallomások szerint Magyar nemcsak megütötte a telefon tulajdonosát, de a tulajdonát képező készüléket szintén erőszak alkalmazásával kicsavarta, kitépte a kezéből. Így tehát a büntetőtényállás minden eleme megvalósult.
A rablást erőszakkal elkövető bűnözőkkel szemben a kialakult joggyakorlat szerint többnyire a lehető legszigorúbban szoktak eljárni a magyar bíróságok. A Magyar Péter által elkövetett bűncselekményhez nagyon hasonlít például egy 2016-os rabláshoz, amikor egy 19 éves tolvaj a buszon erőszakkal elvette egy 14 éves kislány mobiltelefonját, lényegében Magyar Péterhez hasonlóan kitépte a kezéből. A gyanúsítottat gyorsított eljárásban, rablás vádjával 2 év letöltendő szabadságvesztésre ítélték.
Szintén emlékezetes eset volt 2022-ben, amikor egy 31 éves, budapesti férfi az 1-es villamoson és a megállókban telefonokat lopott gyanútlan emberektől. A tettes Magyar Péterhez hasonlóan kitépte, kicsavarta áldozatai kezéből a mobiltelefonjukat. Őt is börtönbüntetésre ítélték.
A Metropol által megkérdezett jogi szakértők szerint az erőszak megvalósulásához nincs szükség feltétlenül tényleges fizikai erőszakra, rablás már az is, ha szimplán megfenyegetik az elrabolt tárgy tulajdonosát. Ha a fenyegetést követően egyetlen dolgot is elvesznek a sértettől, a rablás megvalósul. Ha megütik a sértettet, ha fizikai erőszakot alkalmaznak vele szemben, az már súlyosbító tényező. Márpedig Magyar Péter esetében szemtanúk állítása és saját nyilatkozatai szerint is megvalósult a fizikai erőszak, nemcsak szóbeli fenyegetésről volt szó! Magyar Péter nemcsak megütötte a telefon tulajdonosát, de erőszakkal, a kezéből kitépve tulajdonította el a telefont. Amit egyértelműen magához vett, beletette a zsebébe és kivitte a szórakozóhelyről.
Ráadásul ezután meg is rongálta más tulajdonát, hiszen, és ezt is több szemtanú ugyancsak egybehangzóan állítja, a készüléket a Lánchíd mellett a rakpartról bedobta a Dunába. Szinte naponta olvashatunk híreket hasonló bűncselekményekről.
A bíróságok, mivel megszaporodtak az ilyesfajta bűncselekmények, a megelőzés érdekében egyre többször szabnak ki végrehajtható szabadságvesztést, még akkor is, ha nem bűnismétlő visszaeső az elkövető.
A Metropol által megkérdezett jogi szakértők szerint Magyar Péter esetében a rendelkezésre álló adatok, videók és tanúvallomások szerint halmazati büntetésként a rablás, garázdaság és rongálás miatt börtönbüntetés kiszabása valószínűsíthető.
Mint ismert, Magyar Péter botrányosan viselkedett június végén a pesti belváros egyik népszerű szórakozóhelyén. A politikus jó néhány italt elfogyasztása után egyre erőszakosabbá vált, több emberbe belekötött, a nőknek pedig visszautasíthatatlannak vélt, zaklató szexuális ajánlatokat tett. Több alkalommal négykézláb mászott a vendégek lába között.
A politikus botrányos viselkedését egy vendég megpróbálta a telefonjával rögzíteni. Magyar Péter odalépett hozzá, megütötte, majd fizikai erőszakot alkalmazva erőszakkal elrabolta a telefonját. A biztonsági őrök botrányt okozó, erőszakos magatartása miatt eltávolították a szórakozóhelyről. Mivel önszántából nem volt hajlandó távozni, sőt támadóan lépett fel, vele szemben is erőszakot alkalmazva vezették ki.
Több szemtanú, és az esetről készült videó tanúsítják, hogy ezután tántorgó léptekkel lement a Dunához és az elrabolt készüléket a rakpartról beledobta a folyóba.