RETRO RÁDIÓ

Minden idők leglátványosabb tűzijátéka jön augusztus 20-án – ígéri a Kormányzati Tájékoztatási Központ

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 07. 04. 19:05

Az eddigi 4,3 helyett több mint öt kilométer hosszan lehet majd látni a csodát a Duna mentén.

Izgalmas bejelentést tett a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTIK) az augusztus 20-ai, idén négynapos rendezvénysorozat kapcsán. A Szent István-napokon 19 helyszínen várják az érdeklődőket a megszokott minifesztiválok, zenei, kulturális és gasztronómiai programok, a rendezvénysorozat csúcspontját a budapesti tűzijáték jelenti majd.

tűzijáték
Fotó: MTI 

Idén négynapos rendezvénysorozattal ünnepeljük az államalapítás évfordulóját, az augusztus 20-i hosszú hétvége miatt már szombattól várhatók programok – közölte a Magyar Nemzet kérdésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).

A KTK szerint idén minden idők leglátványosabb tűzijátékát élvezhetik majd a budapestiek és a fővárosba látogató turisták. A tűz és fény játékát többen élvezhetik, mint korábban: az eddigi 4,3 helyett több mint öt kilométer hosszan lehet majd látni a Duna mentén, vagyis ezúttal a látványterület egészen a Margitszigetig tart majd, és a tavalyi kettő helyett három belvárosi hidat érint. A pirotechnikai eszközök, a drónok száma és a fényfestés volumene is nagyobb lesz a tavalyinál. A fentiek miatt emelkedik a tavalyihoz képest csekély összeggel a tűzijáték költsége.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.