tóth gabi
Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a közösségi közlekedésben az új tarifarendszer. Népszerűbb lett az utasok körében a tömegközlekedés idehaza.
Március 1-én új időszámítás vette kezdetét a hazai közösségi közlekedésben. Lázár János, építési és közlekedési miniszter akkor az elmúlt évek legnagyobb rezsicsökkentésének nevezte a tömegközlekedésben az új tarifarendszert, amelynek életbe lépésével 4,5 millió ember olcsóbban, gyorsabban és igazságosabb feltételek mellett juthat célba.
Az új és egyszerűbb tarifarendszer bevezetését sok vita és tétlenség előzte meg, ám a kormánynak volt mersze és bátorsága nagyot álmodni
– mondta akkor a tárcavezető a tömegközlekedést alapjaiban megreformáló intézkedésről.
Mára bebizonyosodott, hogy nem a levegőbe beszélt a miniszter, az álomból pedig valóság lett: az utazási kedvezmények kiszélesítése és egységesítése, valamint a kedvezményes árú ország- és vármegyebérletek bevezetése eredményesen terelte az embereket a tömegközlekedés irányába.
Ezt támasztja alá a MÁV közleménye is, amely a vasúti utazások számát összegzi és veti össze a tavalyi adatokkal. Eszerint idén júniusban 62 százalékkal több utazás történt a vasúton, mint egy évvel korábban. És ezek csak a vonatos utazások számai, miközben a Volánbusz járatainak is érezhetően nagyobb a kihasználtsága.
A tömegközlekedés népszerűségének radikális emelkedésében közrejátszhatott az is, hogy a kormány a nemrégiben bevezetett egynapos autópálya matrica díjtételét is az unió által szabott legfelső határon állapította meg. Lázár János egy tavalyi sajtótájékoztató alkalmával nyíltan beszélt is erről. Ugyanakkor ez önmagában csak csepp a tengerben; az igazi áttörést az új tarifarendszer elindulása hozta el. Ennek egyik fontos pillére az ország- és vármegyebérletek bevezetése.
Az új bérlettípusok harmincnapos érvényességűek és megváltásuk korlátlan számú utazásra jogosítja a tulajdonost az adott vármegyében, vagy országbérlet esetén az egész országban. A teljes árú vármegyebérlet 9450 forintba, míg az országbérlet 18900 forintba kerül. A diákigazolvánnyal rendelkező nappali és esti tagozatos tanulók mindkét bérlettípusnál élhetnek a 90 százalékos kedvezményükkel, vagyis nekik 945 forintba, illetve 1890 forintba kerülnek a bérletek.
Egy egyszerű példán keresztül könnyen ellenőrizhető, hogy mennyire megéri ezekkel utazni: Budapestről Veszprémbe utazva vonattal teljes árú menetjegyet váltva az útra – kocsiosztálytól és szerelvénytípustól függően – mintegy 2300 forintot kell fizetni. Ugyanez az utazás Volánbusszal valamivel többe, 2375 forintba kerül. Országbérlet megváltásával tehát ez a táv már a 8. utazásnál megtérül. Diákkedvezménnyel és az utazási távolság emelkedésével pedig nagyságrendekkel emelkedik a bérlettípus értékének megtérülése.
És ez még nem minden! Az új tarifarendszer március 1-i életbe lépésével már a BKK járatain is érvényesek az ország- és vármegyebérletek, amelyek megvásárolhatók a MÁV jegypénztáraiban, automatáiban, applikációjában, valamint a Volánbusz jegyirodáiban, május 1-től pedig már a BKK jegypénztáraiban és automatáiban is.
A fenti példa is alátámasztja Lázár János azon megállapítását, miszerint az új tarifarendszerrel egy kétgyermekes család akár több tízezer forintot is spórolhat évente.