tóth gabi
Nem csak a szakemberek felelőssége és kötelessége a vérszívók elleni védekezés. Nekünk is részt kell vennünk a szúnyoggyérítésben. Mutatjuk, hogyan!
A katasztrófavédelem idei központi szúnyoggyérítési programja már tizedik hete tart. Csak a napokban 13 vármegyében, 230 településén, összesen 60 ezer hektáron irtják a szúnyogokat. Ez azonban nem csak az ő feladatuk, a lakosságnak is meg kell tennie a magáét, hogy kevesebb szúnyog legyen. Méghozzá a következőket!
Az elmúlt hetek esős időjárása, illetve az elárasztott parti területekről visszahúzódó folyók ideális körülményeket biztosítottak a csípőszúnyogok szaporodásához-mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az Inforádióban. Éppen ezért többek között a Duna teljes szakaszán, a Szigetközben, a Csepel-szigeten és környékén, a Dráva-menti településeken, Békés, Csongrád-Csanád és Zala vármegyében gyérítenek a közeljövőben a szakemberek. Emellett arra is felhívják a figyelmet a szakemberek, hogy a lakosságnak is kötelessége a szúnyogok elleni védekezés!
A csípőszúnyogok csípése egyrészt kellemetlen, másrészt, ami járványügyi és gazdasági szempontból fontosabb: betegségeket terjeszthet. A szúnyogok által terjesztett fertőzések az embereket és/vagy az állatokat is megbetegíthetik.
Igen. A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló rendelet szerint a vérszívó szúnyogok egészségügyi kártevőnek minősülnek, melyek ellen védekezni kell. Egészen pontosan meg kell akadályozni a megtelepedésüket és az elszaporodásukat és gondoskodni kell az ártalmuk megelőzéséről, távoltartásukról, rendszeres irtásukról.
Azért, mert bár a földi és légi kémiai szúnyogirtás a kifejlett szúnyogok nagy részét elpusztítja, a szúnyoglárvákból kikelő rovarok akár napokon belül pótolhatják az elpusztított vérszívókat. Így csak a szúnyoglárvák tenyészőhelyeinek a megszüntetése nyújt végleges megoldást.
Szüntessük meg azokat a vízgyűjtőket (un. pangóvíz), amik a szúnyogok szaporodását segítik. Például az udvaron tárolt vödröt, kannát, talicskát, gyermekjátékot, stb. úgy fordítsuk, tároljuk, hogy abban az esővíz ne tudjon összegyűlni. Az állatok itatóvizét rendszeresen cseréljük friss vízre, ezen kívül pedig